A Covid-19 generációs miazma fizikai és energetikai lenyomatának kivezetése

8 880 Ft

Category:

Description

Ezúttal egy újabb on-line előadásra és az azt követő meditációs utazásra hívunk benneteket, egy olyan témában, amellyel bizonyára már nem szívesen foglalkozunk, és szeretnénk végleg kitörölni az emlékezetünkből is, olyannyira telítődtünk vele az elmúlt időszakban. Ugyanakkor most egy egészen más szemszögből elemeznénk a helyzetet, hogy ezzel is segíthessünk a testi és lelki egészség megőrzésében. Azt látjuk ugyanis, hogy az elmúlt két évben sajnos megszületett egy ún. generációs miazma – mégpedig a covid-19-es éteri miazmatikus szennyezettség, ahogy ezt a homeopátiás szemléletben mondani szoktuk Samuel Hahnemann, a homeopátia atyja után, aki a krónikus betegségek hátterében felfedezte a különböző miazmatikus szennyezettség jelenlétét. Ami azt jelenti, hogy az adott kórokozó fizikai fertőzőképessége mellett, egy éteri elementálként is beépülhet milliók étertestébe, sőt genomjába is idővel, aminek nemcsak fizikai tünetei, hanem minden esetben sajátos lelki karakterisztikája is van.

Az előadás során bemutatjuk a covid elementál fizikai, érzelmi, mentális hatásait, és azt a rendkívül komplex életérzést, lelkiállapotot, amelyet a globális morfogenetikus mezőben már fix energetikai mintázatként működő kórokozó elementál kiválthat, amilyen hatással lehet észrevétlenül. Így ki-ki megvizsgálhatja, hogy milyen mértékben érintette meg őt és a környezetében élőket ez a kollektív problémává szélesedő energetikai teher.

Majd pedig készítettünk egy nagyon sajátos meditációs ösvényt is, amelyben Niomé segítségével történtetjük meg az oldás folyamatát a fizikai, étertesti, érzelmi és mentális szinteken, hogy sikerüljön minél nagyobb mélységben felszabadulni és megtisztulni e mesterségesen keltett és fenntartott félelem-elementáltól.

Bízunk benne, hogy nagyon sokak számára hoz majd enyhülést és egy testi-lelki megerősödést ez az információ és az utána átélhető meditációs utazás!

Szeretettel

Dr. Czeizel Beatrix és Greskó Anikó

Az on-line kurzus ára: 8880 Ft (Niomé száma)

Megrendelés esetén egy dropbox fiókhoz tartozó linket és egyéni belépési kódot fogunk küldeni. Az MP3-as hanganyagok nem tölthetők le, de korlátlan ideig meghallgathatók a dropbox felületen keresztül asztali gépen, laptopon, tableten vagy okostelefonon keresztül is.

(Ezúttal is kérnénk, hogy tisztelve a munkánkat csakis saját használatra rendeljétek meg ezt a szellemi anyagot, és tartsátok tiszteletben a visszaáramoltatás kozmikus elvét! Köszönjük)

Az online átélésre szóló „belépő” megrendelhető: a rendeles@csillagnemzetsegek.hu címen vagy a +36/20 9828321-es számon.

Megrendelés esetén a megadott e-mail címre elküldjük az előkészített online felület személyre szóló belépési adatait. A fájlok nem tölthetők le, csakis az online felületen hallgathatók, de ott időkorlát nélkül.

(Szeretnénk jelezni, hogy amennyiben azt tapasztalod, hogy ez a szám ki van kapcsolva, az csak annyit jelent, hogy a postázásokat és a kapcsolattartást végző Hirt Kati éppen elfoglalt, de mindenkit vissza szokott hívni.)

Illusztráció: Space Creator, Shutterstock

Zene a meditáció hátterében: Christopher Lloyd Clarke, RoyaltyFreeMeditationMusic.com és a Pond5.com által értékesített zenei elemek és effektek

A megrendelés módjáról egy külön menüpontban is olvashattok a honlapunkon:

https://csillagnemzetsegek.hu/megrendeles-modja/