Hirt Katalin

Hirt Katalin

I., II., III., IV. és V. eljárás

Kedves útmutatásra váró Testvérem! Igen, jól látod, én vagyok az. Velem találkozhattál, amikor könyveket, CD-ket, Antares-kódot rendeltél, és én tűnök fel a város legkülönbözőbb pontjain, hogy Templomunk képviseletében közvetítsem és átadjam a Fény Hírét akár egy könyv, akár egy üzenet, akár egy ölelés formájában. Ebből is érezheted, hogy a Pegazus-kódok a legerősebbek a lelkemben. Az élet nevű játék színpadán 20 évig dolgoztam a médiában, ebből 15 évet töltöttem el vezető beosztásban egy médiabirodalom sportnapilapjánál. Közben folyamatosan kutattam a láthatatlant és próbáltam megfejteni, mi is a dolgom a világban. Gondoltam, ha valaki ismeri a múltat, az megtudja, merre is tart, de hiába diplomáztam történelemből és szereztem tanári végzettséget, ettől csak műveltebb lettem, de semmiképpen sem okosabb…  Az Égi vezetésnek hála képessé váltam meghallani a 9. Fénytemplom hívását, ahol mélyen hazatalált a szívem és a lelkem. Szabad akaratomból úgy döntöttem, feladom addigi életem, eldobom a multinacionális „biztonságot” és sorsom kódjait követve az Égiekre bízom a vezetést. Jó döntés volt. Azóta napról napra közelebb kerülök önmagamhoz is. Így ma már tudom, hogy szellemi szinten a Csillagember tapasztalati útját választottam, ezért „öreg lélekként” elmondhatom, hogy voltam én már minden. Jelen életemet egy Unikornis álma hívta életre, és lelki kódjaim között a Pegazus mellett ott található még a Medve-kód, vagyis a Krisztusi Út, és a Delfinek gyógyító és örömhozó szeretetkódja is. Testi szinten az egykori sárkányharcos ma már szögre akasztotta a kardját, ami csak Fénytemplomunk, közösségünk védelmében kerül elő, ha szükséges. Helyette egy hatalmas Medve-ölelés vár minden hozzánk betérő, tiszta szándékkal érkező lelkecskét. Fénytemplomunk szoros kötelékében végzem csillag-koordinátori munkámat, melyre az „Asztro-kozmogenezis 13 ösvénye” képzésen kaptam beavatást és felhatalmazást. Hogy ez pontosan mit is jelent, azt ide eljutva már elolvashattad.

És amikor azt hittem, hogy több csoda már nem érhet, beavatást nyerhettem Elysium Fénytesti Áthangolás misztériumába, ahol a Delfin-részem teljesít szolgálatot. Így ha a fájdalom-test lebontására lenne szükséged, ebben is szívesen támogatlak.

Ha úgy érzed, én volnék az, akivel szívesen dolgoznál, keress bátran!

A csillag-érintések helyszíne: XIII. kerület (Angyalföld).

 

Telefonszám:+36209267774

E-mail:pegazus7@gmail.com

Simcsik Éva

Simcsik Éva

I., II., III., IV. és V. eljárás

Életem első felét abban az illúzióban éltem, hogy távol vagyok a Teremtő Forrás Szeretetétől. Ahogy a gyógyulásom haladt előre, úgy nyílt ki, lett egyre színesebb, szabadabb az életem. Határtalan örömmel tölt el engem, hogy részt vehetek a Csodában, hogy közvetíthetem ezt a felbecsülhetetlen értékű misztériumot. Mivel bálnatestben élek ebben az eltorzult szépségeszményű világban, nagyon sok gondom volt ennek a gyönyörű testnek az elfogadásával. A lelkemben egy hófehér pegazus szárnyal egyre szabadabban, egy Unikornis gyakorolja a teremtő álmok megvalósítását, és Delfinek játszadoznak, bukfenceznek, akik zsigeri ösztönből élik a megbocsátás, elfogadás, együttérzés, és hit krisztusi minőségeit. Van egy ősi csillagkódom, egy Nagymacska harcos is, aki harcol a szabadságért, a függetlenségért mindenfajta elnyomással szemben. Legeslegbelül pedig egy emlékező és emlékeztető angyallény rejtőzik, aki megtapasztalta, hogy milyen szörnyű a Teremtőtől való eltávolodás érzése. Nagyon örülök, hogy segíthetek embertársaimnak a csodálatos csillaglényeket felfedezni testükben-lelkükben, hogy a Csillagember bátorságával, szabadságával, teremtő erejével tudjanak élni, a bennünk élő Belső Gyermek boldogságával, aki tudja, hogy valójában sohasem szakadt el a Teremtő Forrástól, az Isten/Istennő Szeretetétől.

2019 januárjában beavatást kaptam az Elysium Fénytesti Áthangolás – A fájdalom-test lebontása nevű gyönyörű misztériumba is, mely nem igényel csillagtudatosságot, csodálatosan harmonizálja a fizikai, éteri, érzelmi és mentális testet, lebontja az azokban felhalmozódott fájdalomtöltéseket, és előkészíti a testet-lelket az Érintés-palástok lélekgyógyító rezgéseinek befogadására.

A csillag-érintések helyszíne: Miskolc, illetve igény esetén akár más városokba is el tudok utazni

 

Telefonszám:+36705610249

E-mail:evasimcsik1@gmail.com

Maya Kollár

Maya Kollár

I., II., III., IV. és V. eljárás

Mély hálával és szeretettel köszönöm, hogy e csodálatos misztériumok képviseletében állhatok itt! Tanácsadói munkám során abban tudok támogatást adni, hogy megtaláljuk, feltárjuk azokat a gócpontokat, megrekedéseket, melyek akár régi kövületként jelen lehetnek az életünkben, a testünkben, finomtestjeinkben, illetve akár a lelkünk útján őrződnek. Ezek a régi berögződések betegítenek meg, vagy akár egy folyamatosan visszatérő érzelmi fájdalomként marják a lelkünket. Sokszor miattuk és általuk hozunk hibás döntéseket, rendezzük be az életünket úgy, hogy mindig boldogtalanságra ítéljük magunkat.

Az Elysium Fénytesti Áthangolással segíthetek e mély fájdalmak, „testi-lelki kövületek” oldásában.

A gyönyörű Lemúriai Misztériummal  már az előző életekbe visszanyúlva megfejthetjük a problémáid gyökerét, hogy annak megértésén keresztül még mélyebben el tudd engedni azokat, és át tudd formálni önmagadat és az életedet minden szinten.

A csillaggyökereid megértésével olyan mély vezeklésköröket tárhatsz fel, melyek életek láncolatán keresztül vezettek. Ezen karmikus problémák oldásában az Érintés-Palástok által tudok a legmélyebben segíteni Neked!

Ezen túl pedig fontosnak tartom, hogy együtt megtaláljuk a lelkednek azokat a kincseit, fényszikráit, melyekhez lépésről-lépésre közeledve egyre inkább erőt meríthetsz. Szívesen nyújtok segítséget az Antares-kódod értelmezésében is, hogy még inkább feltárulhasson ez a csillagokba írt lélektükör.

Saját csillagkódjaimban őrzöm a Delfinek szabad szívét, a Női Kígyó Csillagnemzetség Istenanyai ölelésének kincseit, az Unikornisok Teremtő útját, a Pegazusok gyönyörű világát, a Nagymacskák, az Angyalok és Medvék Csillagnemzetségének útját.

A csillag-érintések helyszíne: Martonvásár (Budapesttől 30 km-re)

 

Telefonszám:+36703819549

E-mail:kollarmaya1969@gmail.com

Pincés Marianna

Pincés Marianna

I., II., III., IV. és V. eljárás

Életemben mindig fontosak voltak a Lelki folyamatok. Éreztem, hogy van egy olyan Égi Világ, amivel kapcsolódva útmutatást kaphatunk, melyek által megtalálhatjuk lelki fájdalmaink, félelmeink, kudarcaink okát és a felszabadulás kulcsát is, a tiszta Fény és Szeretet ösvényét követve.

S ahogy magam is átéltem a saját veszteségeimet, kudarcaimat, fájdalmaimat, majd megtapasztaltam, hogy ezekből van kiút és gyógyulás, amihez óriási segítséget kaptam a Csillagtudatosság megélésével, tudtam, hogy ezt az utat kell követnem. Megismerhettem a saját csillaggyökereimet, a Sorsomat, a földi életem feladatait, és olyan eszközöket kaphattam Dr. Czeizel Beatrix és Greskó Anikó Tanítóim szellemi munkássága és segítsége által, melyek megalapozták saját csillag-koordinátori utamat is. Óriási örömömre beavatást kaphattam az Égiek Kegyelméből a következő eljárásokba: a Lemúriai Misztérium, az Asztro-Kozmogenezis 13 ösvénye képzés nagyon különleges Érintés-Palástjai és az Elysium Fénytesti Áthangolás misztériumába, amely az ún. Fájdalom-test lebontását célozza. E misztériumokat teljes szívemből, szeretettel közvetítem tanácsadói munkám során a hozzám fordulóknak.

Lényemet áthatja Spica Angyali csillagbölcsőjének világa, amit igyekszem átadni, megéreztetni az útmutatást kereső és felszabadulni vágyókkal érintéseim nyomán. A bennem lévő Pegazus lélek pedig szeret utazni kívül a nagyvilágban, a természetben, s belül Lelkileg is. A Női Kígyó részem a masszázsaim kapcsán lazítja, frissíti a relaxálni vágyókat, reflexológiai kezeléssel és thai masszázzsal. A férfi kígyó részem, pedig a mozgást kedvelőknek tanítja meg a Taiji Qigong jin-jang egyensúlyát, mert hiszem, hogy a Testünk valóban a Lelkünk temploma.

Jelen életemben a hétköznapi munkám Tatán az idősekhez kapcsol, eleinte az Idősek Otthonához majd az Idősek Klubjához. 20 éve teszek azért, hogy az idősek éveit vidámmá, könnyebbé, színesebbé varázsoljam, vagy igyekezzünk megadni mindent, amire éppen szükségük van. Olykor pedig abban kell segítenünk, hogy megkönnyítsük a földi világtól való eloldozódás folyamatát, amelyben Delfin kódjaim segítenek az Átvezetés misztériumán keresztül.

Szeretettel várok minden kereső lelket, aki hívást érez a rezonanciák alapján.

A csillag-érintések helyszíne: Tata

 

Telefonszám:+36306410597

E-mail:marianna.tajfuto@gmail.com

Szabados Emese

Szabados Emese

I., II., III., IV. és V. eljárás

Nagyon izgalmas dolognak tartottam mindig azt a sokszínűséget, ami bennünk, emberekben lakozik. A Csillagnemzetségek tanításával óriási kulcsokat kaphattunk, hisz megérthettük és „dekódolhattuk”, hogy ez a sokszínűség milyen szellemi, lelki és testi kódoknak köszönhetően válik egy gyönyörű és megismételhetetlen kombinációvá mindenkiben! Nem véletlen a hívás sem, hogy ki kihez vágyik útmutatást kapni, hisz ezek a kincsként bennünk élő kódok lesznek különböző színű és energiájú hidak Ég és Föld között. Az én „hídjaimat” legmélyebben az Istennő világával való kapcsolódás szövi át, ennek a világnak először védelmezőjeként, harcosaként, majd papnőjeként. Angyali kódjaimban Bellatrix gyönyörű csillagsugarának képviselőjeként ismertem magamra és nagyon szoros szívbeli kötelék fűz Nioméhez. A mindennapjaimban a Pegazus lelki kódjaimat is boldogan és büszkén igyekszem a legmagasabb rezgésen élni. Természetesen nem célom most „sejtről-sejtre” bemutatni magamat 😀 , ám értelemszerűen a kódjaimnak megfelelő területeken tudok leginkább a segítségedre lenni, mint pl. tükörhelyzetek felismerése, belső erő felvállalása és egyensúlyban tartása, bizonyos kapcsolati kérdések, testtel való kapcsolat, felelősségvállalás-helyzetek, és ezek legmélyebb gyökereinek a feltárása, hisz ez a csodálatos Misztérium a végső Megváltás lehetőségét hozhatja el minden őszinte és alázattal teli Szív számára.

Csillag-koordinátori munkám során a Lemúriai Misztériummal, az Asztro-kozmogenezis 13 ösvénye eljárás Érintés-Palástjaival dolgozom, illetve 2019-ben beavatást nyertem az Elysium Fénytesti Áthangolás Misztériumába is, amellyel az ún. Fájdalom-test lebontása történtethető meg.

A csillag-érintések helyszíne: Budapest vagy Szokolya

Telefonszám:+36209402749

E-mail:e.szabados77@gmail.com

Trajbiár Judit

Trajbiár Judit

I., II., III., IV. és V. eljárás

Tanácsadói munkámat kineziológusként kezdtem, a testi-lelki betegségek valódi gyökereit keresve igyekeztem a hozzám fordulóknak segíteni. E terápiás munka kiteljesedéseként csodálatos élményként éltem meg a Csillagnemzetségek tanítását. Elkezdtem emlékezni arra, hogy ki vagyok, honnan jövök. Egyre mélyebben megismertem a bennem élő Angyal, Medve, Pegazus és Női kígyó létezőt.

Majd lelkem hívását követve 2008-2017 között részt vettem az Asztro-kozmogenezis 13 ösvénye nevű képzés valamennyi lépésén. Ez a misztérium lehetővé teszi, hogy egy eddig elérhetetlen mélységben oldódjon a múlt, az ember mélyen magára ismerjen, és ezáltal felszabaduljon és egyensúlyba kerüljön testi, lelki és szellemi szinten.

2011-ben a Lemúriai Misztériumok csodálatos beavatásában volt részem.

2019-ben pedig az Elysium Fénytesti Áthangolásban is mélyen hazatalált a lelkem! Női Kígyó kódokat hordozó lélekként az érzelem-test gyógyítása mindig közel állt hozzám. A mentális-testben lehorgonyzott negatív gondolati mintázatok, önromboló és önkorlátozó hitrendszerek oldása pedig régi vágyam volt. Mindehhez egy igazán különleges eszközt kaptunk a beavatás által.

Szeretettel várok, minden útmutatást kereső és felszabadulni vágyó lelket, aki hozzám érez hívást!

Ha szükséges, az Energy bioinformációs készítményei közül ajánlok gyógyulást segítő szert.

A csillag-érintések helyszíne: Budapest, XIV. kerület

E-mail: trajbiar.judit@gmail.com

Telefonszám:+36302736456

Szabó Évi

Szabó Évi

Helyszín: Sopron

Bejelentkezés: +36/ 702211269 számon, vagy a taltosevi27@gmail.com címen

Földanya Világa bolt, 9400 Sopron, Árpád utca 4.

Telefonszám:+36702211269

Fekete Kriszta

Fekete Kriszta

Mandala Sóbarlang és Terápiás Stúdió – Lövőház utca 16/a. Fszt. 3.,

illetve a FlowZone Egészségközpontban – Zugló és Nyíregyháza

Bejelentkezés: +36/ 301477533 számon, vagy a fenykuldottek@gmail.com címen

Telefonszám:+36/ 301477533

Döbröndi Éva

Döbröndi Éva

III.-IV. és V. eljárás
Helyszín: Debrecen
Bejelentkezés: +36/ 308178662 számon, vagy a vicad67@outlook.com címen

Telefonszám::+36308178662

Luzsi Judit

Luzsi Judit

I., III., IV. és V. eljárás – Budapest

Helyszín: Budapest XVI.

Bejelentkezés: +36/ 30 311 2228 számon, vagy a luzsi.j@gmail.com címen

http://www.belsoharmonia.com/

Telefonszám:+36/ 30 311 2228

Hallgató Edit

Hallgató Edit

III.-IV. és V. eljárás

Eljárás helyszíne: 3860 Encs, Petőfi út 57.

Bejelentkezés: +36/ 20 9828801 számon, vagy a ditte.hallgato@gmail.com címen

Telefonszám:+36/ 20 9828801

Kéri Erika

Kéri Erika

I-III.-IV. és V. eljárás

Helyszín: Szeged, Ybl Miklós u. 3. – Merope Egészségközpont

Bejelentkezés: +36/ 30 503 4260 számon, vagy a kerierika@yahoo.com címen

http://theridian.hu/hu/

Telefonszám:+36/ 30 503 4260

Hanson Szilvia

Hanson Szilvia

I., III., IV. és V. eljárás

Helyszín: Budapest XII.

Bejelentkezés: +36/30 982 4147 számon, vagy a hanson@hu.inter.net címen

Telefonszám:+36/30 982 4147

Keresztes Erzsébet

Keresztes Erzsébet

I., III. és IV., V. eljárás

Helyszín: Budapest XI. Rőf utca

Bejelentkezés: +36/ 20 417 9262 számon, vagy a hofeher.galamb@gmail.com címen

Telefonszám:+36/ 20 417 9262

Pap Szilvia

Pap Szilvia

I., III. és IV., V. eljárás

Helyszín: Budapest XXII. és Törökbálint

Bejelentkezés: +36/ 70 627 1258 számon, vagy a szipap@gmail.com címen

Telefonszám:+36/ 70 627 1258

Bodnár Zoltán

Bodnár Zoltán

III.-IV.-V. eljárás

Helyszín: Budapest

Bejelentkezés: +36/ 30-535-33-64 számon, vagy a zoltanbodnar7@gmail.com címen

Telefonszám:+36/ 30-535-33-64

Dányi Rita

Dányi Rita

I., III. és IV., V. eljárás

Helyszín: Budapest XI.

Bejelentkezés: +36/ 20 424 3482 számon, vagy a seviola45@gmail.com címen

Telefonszám:+36/ 20 424 3482

Wührl Kati

Wührl Kati

III.-IV. és V. eljárás

Helyszín: Budapest III.

Bejelentkezés:  +36/20 364 5961 vagy a wuhrl.kata@gmail.com címen

Telefonszám:+36/20 364 5961

Borzai Ágnes

Borzai Ágnes

I., III., IV. és V. eljárás

Helyszín: Budapest II.

Bejelentkezés: +36/ 30 226 6298 számon, vagy a borzai77@freemail.hu címen

Telefonszám:+36/ 30 226 6298

Sarkadi Tünde

Sarkadi Tünde

I., III. és IV., V. eljárás

Helyszín: Budakeszi és Budapest

Bejelentkezés: a +36/ 20 970 3620 számon vagy a tundesarkadi1@gmail.com címen

Telefonszám:+36/ 20 970 3620

Vermes Kata

Vermes Kata

III.-IV. és V. eljárás

Helyszín: Cubelles (Barcelona), Spanyolország 08880

Bejelentkezés: Magyar tel: +36 20 433 9767, Spanyol tel: 648 866 884, vagy a vermes.katalin@gmail.com címen

Telefonszám:+36 20 433 9767

Hegedűs-Nagy Zsuzsanna

Hegedűs-Nagy Zsuzsanna

I., III., IV. és V. eljárás

Helyszín: Budapest III.

Bejelentkezés: +36/ 70 633 5418 számon, vagy a hegedus.zsuzsanna613@gmail.com címen

Telefonszám:+36/ 70 633 5418

Takács Eszter

Takács Eszter

III.-IV. és V. eljárás

Helyszín: Hollandia, Amszterdam

Bejelentkezés: +31/ 611184391 számon, vagy a t.eszter.9@gmail.com címen

Somogyi Andrea

Somogyi Andrea

III., IV. és V. eljárás

Helyszín: Budapest XII.

Bejelentkezés: a +36/ 30 399 0463 számon vagy az andisom@gmail.com címen

Telefonszám:+36/ 30 399 0463

Király Szilvi

Király Szilvi

III., IV. és V. eljárás

Helyszín: Budapest XI.

Bejelentkezés: a +36/ 30 361 6990 számon vagy a kiralyszilvia8@gmail.com címen

Telefonszám:+36/ 30 361 6990

Leipold Szilvia

Leipold Szilvia

I., III. és IV., V. eljárás

Helyszín: Budapest, VIII.

Bejelentkezés: +36/ 70 5100-988 számon, vagy a szilvia.leipold@gmail.com címen

Telefonszám:+36/ 70 5100-988

Baksa Beatrix

Baksa Beatrix

III.-IV. és V. eljárás
Helyszín: Salgótarján
Bejelentkezés: +36/ 20 979-0387 számon

Telefonszám:+36/ 20 979-0387

Bernád Tünde

Bernád Tünde

I, III, IV, V eljárás
Helyszín: Debrecen
Bejelentkezés: +36/30-853-4074 számon vagy a csillagmaghaz@gmail.com címen

Telefonszám:+36/30-853-4074

Varga Márti

Varga Márti

I, III, IV, V eljárás
Helyszín: Székesfehérvár, József Attila u. 25.
Bejelentkezés: +36/ 30 989-2348 számon, vagy a vamarta11@gmail.com címen

 vamarta11@gmail.com:

Illés Ivett

Illés Ivett

ILLÉS IVETT III. és IV. eljárásBudapest, XVI. kerület

Bejelentkezés: +36/70 356 00 26 számon, vagy az yvett.illes@gmail.com e-mail címen

yvett.illes@gmail.com:

*

I. eljárás: Lemúriai Misztérium

II. eljárás: Az Asztro-kozmogenezis 13 ösvénye Lélek-érintés – az eddig megalkotott 10 különböző Érintés-Palást közvetítése a Csillagnemzetségek tanításait követve

III. eljárás: Az Elysium Fénytesti Áthangolás – a Fájdalom-test lebontásának misztériuma

IV. eljárás: Az Elysium Fénytesti Áthangolás – a Függőségek oldásának misztériuma

V. eljárás: Az Elysium Fénytesti Áthangolás – a Karmikus mintázatok oldásának misztériuma

(A számozás a képzések időrendiségét és nem szintjét jelenti, ugyanis a különböző eljárásaink más-más problémákban alkalmazhatók. Lásd a részletes leírásokat.)

p.s. De természetesen azt most is el kell mondanunk, hogy ezek alternatív módszerek, amelyek nem helyettesítik a szakorvosi diagnosztikát és megfelelő orvosi ellátást.

error: Content is protected !!