2018-tól személyes jelenléttel történtettük meg ezt a nagy erejű gyógyítást folyamatos rendszerességgel a csoportunk tagjai számára, most pedig szeretnénk kitágítani a kört a szélesebb Csillag-családunk felé is, egy ilyen online elérhető elméleti anyag és távgyógyítás formájában, hogy nektek is tudjunk segíteni ebben a lényegi jelentőségű, de igen nehéz szellemi munkában. Ugyanis meggyőződésünk, hogy az ősi Isten elleni lázadásunk, azután a korábbi életek zuhanásai, elcsúszásai mentén született vezekléskörök felismerése, majd pedig feloldása lehet a valódi kulcsa az életünk és a sorsunk beteljesítésének, a boldog és szabaddá tett életnek, és a Felemelkedésnek is.

Többször elmeséltük a könyveinkben, hogy milyen lényegi momentum a Chiron-ban foglalt üzenet kibontása, ugyanis ebbe csomagoltuk az Antares-kódunkban azt a legmélyebb sebesülésünket, amit mindenképpen szerettünk volna az élettervünk szerint most meggyógyítani és átfényesíteni. Ez egy olyan karmikus teher, egy olyan konkrét múlt béli történet vagy egy abból eredő sokszor ismétlődő fájdalom láncolat lehet, amit mindenképpen szeretnénk megváltani. Úgy is fogalmazhatunk, hogy többek között a Chironi fájdalomminta tart bennünket a 3. dimenziós földi színtéren, így annak feloldása a Felemelkedés egyik legfőbb kulcsa lesz!

Ez a távgyógyítás valójában a „Megváltás Misztériumának galaktikus és földi kulcsai” című könyvünkben bemutatott megváltás folyamat folytatása és kiegészítése, hogy ne csak egyedül dolgozzatok ezzel a nehéz témával, pláne ha esetleg elakadtatok a kegyelem elfogadásának és átélésének folyamatában.

Ahogy a fent említett könyvünkben bemutattuk, igazából akkor és csak akkor szabadul fel és lép teljes egészében vissza az Isteni Sorsába egy fényküldött, és persze bármilyen emberi létező, ha sikerül feltárnia a „Chiron-i fájdalom gyökeret”, az eredendő elcsúszása után megformált önbántó mechanizmusok koreográfiáját, vagyis, ha ezzel kapcsolatban visszakapja az emlékeit. Majd pedig, ha egy mély katartikus megbocsátás élmény lelki tüzében leemeli önmagát a fájdalom és szenvedés keresztjéről, és képes egy új sorsot, új életet teremteni magának. Onnantól kezdhetünk igazán ragyogni, és másoknak is segítő fénylámpásként jeleket hagyni a ránk bízottak körében.

A távgyógyítás első lépésében átadunk egy nagyon komplex tanítást, mint a Chiron-kulcs megfejtésének elméleti hátterét.

Chiron kisbolygójának vetülete a születési Antares-kódodban azt fogja megmutatni, illetve arra tesz utalásokat, hogy mi a Te galaktikus és akár Naprendszerbeli legmélyebb bűn- és fájdalomgyökered. Mi az őseredeti elcsúszásod és az ahhoz kapcsolódó bűntudatod, amely egy nem gyógyuló léleksebként megteremti a vezeklésköreidet.

Szeretnénk felhívni a figyelmedet arra, hogy az elméleti tudásanyag befogadásához és értelmezéséhez fontos, hogy legyen előkészítve az Antares-kódod és akár az aktuális évre szóló szolár Antares-kódod is.

Ezt követően a Chiron-kulcs távgyógyításának második lépésében egy a háttérben futó, mély meditatív vezetés mellett, mi újabb és újabb körökön érintjük meg energetikailag a Chironi fájdalomgyökér lenyomatát a résztvevők aurájában és testi vetületében, és azon dolgozunk, hogy a horgonyzószálakat feloldjuk, továbbá segítsük kivezetni azokat a bűntudati töltéseket és önbántó köröket, amelyek felismerésére és elengedésére készen álltok.

És még ezzel sem ér véget ez a csodálatos lélek-gyógyító nap, ugyanis a harmadik lépésben egy gyönyörű és felemelő misztériumjáték rítusán keresztül is folytatjuk ezt a belső munkát, amivel szeretnénk lehetőséget adni arra, hogy a meditatív átélés során felnyíló töltéseket egy gyakorlati tapasztalás révén is sikerüljön életté tenni.

Fontos feltétele e távgyógyítás kellő mélységű átélésének a Csillagnemzetségek – Lélekcsaládok című könyvünk olvasása, mert így születhet meg a kellő tudatosság a meditáció csillagösvényéhez. Ideális esetben még nagyobb mélységet adhat a Chiron-kulcs üzenetének kibontásához a Megváltás Misztériumának galaktikus és földi kulcsai című könyvünk ismerete.

Technikai feltétele pedig a jó minőségű, stabil internet kapcsolat, és egy megfelelő eszköz, ami lehet asztali gép, laptop, táblagép vagy egy okostelefon is.

—o—

Most pedig következzen néhány gyakorlati útmutatás a jelentkezéssel kapcsolatban:

Ez az online elérhető távgyógyítás, kiscsoportos formában történik, így a maximális jelentkezők száma egy-egy meghirdetett alkalomra maximum 18-21 fő.

Az alább található adatlap kitöltésével történik a regisztráció, amelyben bizonyos személyes adatokat kell majd megadnod. Különösen fontos, hogy pontosan honnan, milyen helyszínről fogsz majd csatlakozni, illetve szükségünk lesz egy fényképre is, ami szintén segíti a hangolódást a távgyógyítás során. (A Submit gomb megnyomásával tudod elküldeni a kitöltött jelentkezési ívedet, majd pedig a sikeres regisztráció után hamarosan kapsz egy automatikus visszaigazoló levelet. Amennyiben ezt nem látod az e-mailjeid között, kérjük, hogy ellenőrizd a spam vagy promóciós mappát is. Ha netán ott sem találod a levelünket, akkor írj a rendeles@csillagnemzetsegek.hu címre és tovább egyeztetünk az adatokról.)

A terápiás ülés a meghirdetett napon rendszerint 10, vagy máskor 16 órakor kezdődik, és körülbelül 3-4 órát vesz igénybe.

Ára: 48.000 Ft, amelyet a válaszlevélben megadott bankszámlaszámra kérnénk átutalni legkésőbb a gyógyítást megelőző 3 napban.

Amennyiben az átutalás beérkezett, a gyógyítást megelőző napon egy újabb e-mailt fogunk küldeni a jelentkezők által megadott címre, amelyben az online előkészített dropbox fiók személyes belépési kódjai szerepelnek majd, vagyis átadjuk a kulcsot a „Gyógyító Csillagszentélybe” való belépéshez.

Az is fontos, hogy az éppen megformálódó csoport tagjaival együtt, vagyis szinkronban dolgozzunk, hogy a távból küldött energetikai oldás éppen abban a ritmusban érjen el mindenkit, amikor az adott szellemi fókuszt kell tartani, amikor az aktuálisan érintett témával foglalkozunk. Ettől függetlenül, ismerve az egyetemes kvantummező működési elvét, tudhatjuk, hogy valójában az időn kívül, ha tetszik, időtlenül találkozunk, így nem kizáró ok, ha netán mégsem sikerül éppen abban az idősávban csatlakoznod, amikor mi az energetikai oldást végezzük. Bár kétségtelen, hogy ez a legideálisabb és legmélyebben átérezhető formája a távgyógyításnak. Ugyanakkor a gyógyítás anyaga elérhető lesz az adott napon éjfélig.

A Chiron-kulcs – avagy a legmélyebb karmikus fájdalompontok tükre és oldása – távgyógyítás időpontjait a jelentkezési lapon láthatjátok a “Melyik távgyógyítás időpontra jelentkezel” legördülő mezőben.

Az első időpontok a következők:

2022. 7. 24. vasárnap 10:00 órás kezdettel

2022. 7. 30. szombat 16:00 órás kezdettel

2022. 9. 4. vasárnap 10:00 órás kezdettel

2022. 11. 12. szombat 16:00 órás kezdettel

(Valamennyi meghirdetett alkalommal ugyanaz a szellemi anyag áll majd rendelkezésre, így a számotokra kedvező időpontot tudjátok kiválasztani. De természetesen ismételni is lehet, ha valaki szükségét érzi)

Szívből reméljük, hogy nagyon sokaknak tudunk majd így is segíteni a karmikus fájdalom mintázatok oldásában és a mély testi-lelki felszabadulásban!

Várunk szeretettel

Dr. Czeizel Beatrix és Greskó Anikó

———————–o———————–

REGISZTRÁCIÓ

Chiron-kulcs Távgyógyítás

  • (amennyiben ugyanaz, mint a kapcsolódási helyszín címe, nem kötelező kitölteni)
error: Content is protected !!