A Szentlélek befogadásának rítusa – a Pünkösdi misztérium ereje

5 000 Ft

Description

A Szentlélek beavató évében, vagyis most, 2021 Pünkösdjére kaptuk ezt az igazán felemelő szakrális rítust, amely feleleveníti azt a rendkívüli erejű beavató átélést, amelyet Jézus bemutatott és átadott az apostoloknak, Mária Magdolnának és a tanítványainak 2000 évvel ezelőtt. Így megnyílik a lehetőség újra, hogy a szívünk és lelkünk legmélyéig átérezzük és átéljük, hogy mit jelent valójában betöltekezni a Szent Szellem fényével, és átadni magunkat az Isteni Sorsunk irányításának. A Szentlélekkel való találkozás első nagy erejű beavató kulcsa a 2007-es év Globális Sorskorrekciójára kiadott Sante di Om meditációnkban nyugszik, míg a második pillére ebben a belső utazásban rejlik.

A Pünkösdi misztérium krónikáját pedig a „Szólok Hozzád” című könyvünkben meséltük el részletesen, amelyet érdemes újra elolvasni előkészítésként, illetve ez a fejezet már elérhető hangoskönyv formájában is e meditáció kiegészítéseként.

Szívből reméljük, hogy sokak számára hoz akár sorsfordító és mély gyógyító pillanatokat ez az átélés, és segít megérezni a Gondviselés jelenlétét, akármennyire elveszettnek is érzi magát olykor az ember a mai földi világunkban. Természetesen ezt a meditációt nem csupán a Pünkösdi ünnep idején, hanem akár az év 365 napján is át lehet élni, amely segít együtt rezdülni az Isteni Sorsunk belső vezettetésével, és a Szentlélek bölcsességével áthatott életet élni a hétköznapokban is.

Szeretettel

Dr. Czeizel Beatrix és Greskó Anikó

 

Ára: 5000 Ft, a kiegészítő videó-hanganyaggal együtt – amely a Szólok Hozzád című könyv Pünkösdi történetének idézete –, 7000 Ft. (Ezzel kapcsolatban egy dropbox linket fogunk küldeni, ahol meghallgatható a hangoskönyv eme fejezete)