Description
Ebben a belső misztériumutazásban először is megkereshetjük az életünkben tudattalanul is működtetett ősi kapcsolati mintázatok gyökereit. Megérthetjük, hogy valójában milyen átörökített és átvett erők mozgatnak és motiválnak bennünket a kapcsolataink színpadán,
és milyen játszmakörök ébrednek fel észrevétlenül a párkapcsolatok hétköznapi erőpróbái során. S ha már képesek vagyunk önmagunkra és a társunkra nézni az ebben a lélekutazásban feltáruló őszinte tükrön át, akkor megkezdődhet egy nagy erejű gyógyítás, mely által lebontásra kerülnek az énidegen és romboló vagy diszharmóniát teremtő kapcsolati játszmakörök mintázatai a morfogenetikus mezőnkben, hogy a régi és sok fájdalmat vagy boldogtalanságot okozó körök helyére egy egészen új teremtő álom épülhessen be, lehorgonyozva azt az új és tiszta fényből szőtt szabad lelkű ideát, amellyel megújíthatjuk és meggyógyíthatjuk a kapcsolatainkat. S hogy így a bennünk élő Anima és Animus egy egészen új életre ébredjen, s már ezzel az átlényegített minőséggel teremtse a szent párosság élményét.
(Szeretnénk felhívni a figyelmeteket, hogy ezt a meditációt elsősorban azoknak ajánljuk, akik már olvasták és jól ismerik a Csillagnemzetségek – Lélekcsaládok és a Csillag-Sorsok című könyveink anyagát, mert csak számukra lesznek pontosan értelmezhetőek a meditációban elhangzó fogalmak)
Namasté
Dr. Czeizel Beatrix és Greskó Anikó
Ára: bruttó 4300 Ft