A blogsorozat folytatásaként megismerkedünk az asztrológiai kördiagram természetével. Az asztrológiai kerék az Antares-Kód értelmezőlencséjeként használatos, ennek alábbi áttekintése a Beától származó információk összegzése, amiket egy kötetlen beszélgetés alkalmával osztott meg, és amit elküldött a Washington állambeli Bellingham-i Csillagnemzetség csoportunk számára. Az MP3-as felvétel megosztása támogatta annak megértését, hogy hogyan közelítsünk az Antares-Kódhoz. A következő linken Te is meghallgathatod (angol nyelven):

Understanding the messages of our ©Antares Codes – ENGLISH language

 

Ezt a blogbejegyzést az információkat feldolgozó „tanulási segédlet”-ként is felfoghatod. Hasznos lehet kinyomtatni és rendszeresen visszatérni hozzá, miközben ösztönösen egyre jobban vonódsz be a Kódod különböző aspektusainak vizsgálatába.

Szintén hasznodra válhat, ha úgy gondolsz erre az összegzésre, mint útmutatóra egy interaktív folyamathoz. A Kódod megértése valójában önmagad megtestesüléséről, arról a személyről szól, aki vagy, lehetővé téve ezzel egy mély, megalapozott és következetes módját annak, hogy a Felsőbb Éned, Égi Önmagad beszéljen hozzád, és megsúgja saját létezésed titkait.

Ahogy ezt Bea és Anikó összegezte:

„Megtanítjuk a csoportjainknak, hogy a Csillagnemzetségek tanításainak tükrében hogyan tegyenek fel kérdéseket a lelkükből, mint például: „Mit jelent, ha mondjuk Chiron a 7. Házcsúcson és Mirach-kal együttállásban jelenik meg a képletünkben?” Ilyen, az Antares-Kódon alapuló kérdéseket mindenki feltehet, mert egy nagyon sajátos, egzakt, valamint abszolút személyes és egyedi történet formájában jön meg rájuk a válasz. Nincsenek előre meghatározott vagy sztereotip válaszok. A személyes karmikus történetnek mindig van egy nagyon pontosan meghatározható pontja a Kódban, amit például Chiron és Mirach együttállása a 7. Ház csúcsban reprezentál egy adott születési horoszkópban az adott személy galaktikus és földi történetében. A különböző aspektusok mindenki számára mást jelentenek, de a háttérben mindig ott van egy történet. Ha azt megértjük, sőt meditatív úton megkapjuk, meglátjuk, akkor tudunk igazán előrelépni önmagunk felfedezésének és felismerésének ösvényén. Ez az értelme beavatásunk útjának!

Ha az Antares-Kódunk planetáris- és csillagsugaraiban megbújó kódokkal ismerkedünk, a feltáruló történetek olyan kulcsokkal szolgálhatnak, melyek visszavezethetnek ahhoz a tapasztaláshoz, aminek segítségével egyszerűen tudjuk, hogy kik vagyunk, és hogy milyen sorsra születtünk. Ezt követően megláthatjuk azokat az árnyakat és fényeket, melyektől sokkal teljesebbé válunk. Valamint megérthetjük azt is, hogy tapasztalásaink által csiszolódik lelkünk gyémántkristálya – mert csak azok érthetik a Fényt, akik ismerik a sötétséget is!”

Legtöbbünk valószínűleg tudja, hogy egy vízszintes és egy függőleges tengely halad keresztül az asztrológiai keréken, és hogy az 12 házra van felosztva. A vízszintes tengely az Ascendensre mutat a baloldalon (ami egyúttal az 1. Ház csúcs is), és a Descendens (ami pedig a 7. Ház csúcs egyben) van a jobb oldali végénél. A függőleges tengely alsó végénél látható az IC (a 4. Ház csúcs), a felső szára pedig az MC-re (a 10. Ház csúcsra) mutat. Mindezekről még több információ olvasható kiváló könyvekben és internetes oldalakon. De ezek megértésének leglényegesebb pontja annak felismerése, hogy az egyes Házakhoz tartozó információkat és a különböző aspektusokat használhatjuk fel olyan kérdések megfogalmazására, melyeket átfogó galaktikus lényünkkel kapcsolatban tehetünk fel önmagunknak.

Hát, gyerünk, járjuk utána együtt ezeknek a segíteni kész jeleknek!

Az Ascendens (1. Ház csúcs) a belépési kapu jelenlegi inkarnációnkba. Csillagaid és bolygóid itt tükrözik ösztönös hozzáállásodat az élethez. Ez egy ősi, ösztönös, sok korábbi inkarnációnk alatt megérlelt tudatalatti reakció, és egy olyan valamire mutathat rá, amit még egy korábbi életünkben sajátítottunk el. Ez jelöli ki az irányt, majd aztán az első hat Ház önmagunk, mint individuumok felfedezésének irányába visz tovább; önmagad „Én” aspektusa. A kerék alsó, az Ascendens/Descendens egyenes alatti felének mindegyik háza az „Én” valamilyen aspektusát mutatja meg. Tehát ne feledkezzünk meg erről, amikor csillagainkat és bolygóinkat ezeken az alsó lencséken keresztül/ezekben a házakban vizsgáljuk.

A következőképpen fogalmazhatunk:

Az 1. házban határozzuk meg magunkat.

A 2. házban kezdjük el kialakítani a környezetünket, megteremtjük, majd birtokba vesszük teremtéseinket. Ez mutatja viszonyunkat az anyagi bőséghez és a birtokláshoz is.

A 3. házban fejezzük ki gondolatainkat/önmagunkat. Elkezdünk megtanulni formát adni elképzeléseinknek, kifejezzük és kapcsolatba hozzuk azokat az élettel, illetve másokkal.

A 4. ház a családi tapasztalásé (egyben az első csoporttapasztalásé is). Meg kell még jegyeznünk, hogy a 4. Házcsúcs egyúttal az IC is, mely a karmikus gyökereinket fejezi ki, és amit majd az IC/MC kapcsolatánál fejtünk ki jobban.

Az 5. házban próbáljuk ki új dolgok teremtését, valamint tanulunk az élet élvezetéről.

A 6. házban helyezzük el magunkat egy munkaterületre, és meghatározzuk küldetésünket, szolgálatunkat az életben. Ide tartoznak még az egészség és a betegség kérdései is.

Életünk korai szakaszát az Ascendens minőség előtérbe helyezésével kezdjük, de egy olyan életcél azonosításának és elérésének irányába haladva dolgozunk, ami a Napunk által meghatározott. Tehát az lehet az egyik módja annak, hogy bepillantást nyerjünk szándékolt célunkba, hogy megvizsgáljuk a Napunknál lévő csillagokat, illetve azt, hogy Napunk milyen házpozícióban és csillagjegyben található. Életünk későbbi szakaszában, amikor célunk teljesül, Ascendensünk minőségén keresztül sugározzuk ki Célunkat, Napunkat. Úgy is mondhatjuk, hogy az Ascendens az Alfa és az Omega. Innen indulunk el, és ide is térünk vissza, viszont az út során hasznosítjuk azokat a kihívásokat és hatásokat, melyek az asztrológia keréken elültettet csillagokból és bolygókból érkeznek. Ha ezeket jól sikerül hasznosítanunk, akkor azokat a meghatározó minőségeket, amikkel az Ascendensnél beléptünk, egy magasabb oktávra emelve fejezzük be ezt az inkarnációt.

Az Ascendenssel kezdődő vízszintes tartótengely ellentétes végén van a Descendens. A Descendensnél hagyjuk el az „Én-központú” személyes fejlődésünk ösvényét, és figyelmünket kifelé, illetve mások irányába fordítjuk. A teremtés dinamizmusában fontos segítség a számunkra, hogy valaki másban, mintegy tükörben figyelhetjük meg önmagunkat, és a Descendens karaktere, valamint a 7. ház (ahogy az a csillagok, bolygók és jegyek által tükröződik ott) segít megérteni ennek a tükörnek a természetét, amivel dolgozunk.

Emberekként a kapcsolatainkon keresztül tanuljuk meg, hogy mi módon tapasztaljuk meg, illetve használjuk az érzelemtestünket, és sokszor ez a legfontosabb része fejlődésünknek. Tehát a 7. Házcsúcsnál (a Descendensnél), illetve a 7. házba lépve, ahogy a vízszintes tengelyt keresztezzük és a felsőbb házakba megérkezünk, elhagyjuk az „Én” érzékelését. A Descendens csúcson és a 7. házban található csillagok és bolygók, valamint a csillagjegy visszatükröződése segít meglátnunk azt, hogy érzelemtestünk egy kapcsolatban hogyan kapcsolódik egy „másikhoz.” Ezen a területen kérdezhetjük meg az aspektusaink által mutatott erősségeink, valamint kihívásaink szempontjából, hogy hogyan lássuk és használjuk azt „a másikkal” szemben, a társunkkal, szerelmünkkel, lélekpárunkkal kapcsolatban.

Összegezve:

Az Ascendenssel „Én”-ként definiáljuk magunkat önmagunkban. Az Ascendens csillagaiból, bolygóiból és a csillagjegyből annak az általános megközelítésünknek és magatartásunknak a minőségét figyelhetjük, amit a legtöbb dologgal kapcsolatban képviselünk. Az Ascendens energiája, mint különleges fénypecsét, a fizikai megnyilvánulásunkat is áthatja. Az Ascendens gyakran meghatározza megtestesülésünket is oly módon, hogy felvázolja fizikai megjelenésünk jellemző karakterisztikáját.

A Descendenssel a másokkal való kapcsolódásaink által, mint „mi” határozzuk meg magunkat. A Descendens csillagaiból, bolygóiból és a csillagjegyből annak a tükörnek a minőségét figyelhetjük meg, amit felhasználunk a „másik ember” megismeréséhez.

Ahogy keresztezzük a kerék vízszintes tengelyét át a Descendensbe, majd a kerék felső felén haladunk át, lépésről-lépésre egyre többet tudunk meg önmagunk kapcsolódásairól:

A 7. házban kapcsolódásunkat a társunkhoz.

A 8. házban kapcsolódásunkat szellemünkhöz és karmikus Akasha Krónikáinkhoz.

A 9. házban arról, hogy hogyan teszünk szert magasabb tudásra és hitre.

A 10. házban arról, hogy hogyan fejezzük ki ezt a magasabb tudást egy nagyobb színpadon.

A 11. házban arról, hogy hogyan osztozunk a ránk bízottakkal, hogyan vezetjük őket és hogyan viseljük gondjukat.

Ezen házak további jellegzetességei…

A 8. Ház csúccsal, illetve a 8. házba lépéssel – miután már lépésről-lépésre megismertük önmagunk különböző aspektusait az 1-6 házakban, majd visszatükröződve egy társ vagy mások által a 7. házban – rendszerint egy „kisebb halál” megtapasztalása vár ránk. El kell engednünk mindent, amiről úgy gondoljuk, hogy már ismerjük, és minden addigi értelmezésünket is. El kell hagynunk a látható struktúrákat, és ki kell nyújtóznunk a láthatatlan felé, és ez sokszor egy fájdalmas vagy rémisztő zuhanásélménnyel jár. Ez arra ösztönöz bennünket, hogy lelkünk és spirituális szintjeink felé növekedjünk tovább, valamint annak felismerésére, hogy valójában sokkal többek vagyunk annál, mint ami látható, érezhető, érthető és tapasztalható. Ez egy fájdalmas átalakulás lehet, és megélésének a legjobb módja, ha egy időre megengedjük magunknak, hogy belső barlangunk ürességébe visszavonuljunk.

Miután mindent elengedtünk a 8. házban, készen állunk az újjászületésre a 9. házban, és készen állunk a Teremtés többrétegű, ezerarcú csodáinak megpillantására. Itt már a lelkünkből eredő magasabb életcélunk megértése után kutatunk. Ehhez a Teremtés Isteni Tervének, a Magasabb Igazságnak a megértését keressük.

Az MC következő állomásán, a 10. Ház csúcsnál életünk fő célkitűzésébe érezhetünk bele, és hogy annak kifejezésére milyen színpadokon kívánunk megjelenni. Ezt majd az alábbiakban, az IC/MC kapcsolatának tárgyalásakor vitatjuk meg mélyebben.

A 11. Ház és annak csúcsa a célunkhoz való felnövésünket fejezi ki, és ebben a házban most az a kérdés, hogy milyen módon fogjuk megosztani mindazt a bölcsességet, amit megszereztünk? Hogyan fogjuk megosztani a spirituális világról szerzett ismereteinket, és hogyan fogjuk ezzel kapcsolatban gondját viselni annak a közösségnek, amelyhez tartozunk?

A 12. Ház csúcs és folytatásaként a 12. ház a spirituális leltárkészítés helyszíne. A csillaghatásokról elmélkedve itt visszatekinthetünk a fejlődésünk során bejárt útra, és a tapasztalatainkat valódi spirituális bölcsességgé szintetizáljuk. Viszont ha egy spirituális felismerés szintje nem kerül realizálásra, akkor nehézzé válhat annak felismerése, hogy a 12. házhatások mit akarnak közölni velünk. És ha a Napunk a 12. házban van, akkor kihívásként jelentkezik a láthatatlanság érzése, mintha senki nem látna minket. Habár nem könnyű a 12. házban lévő Nappal születni, azonban kiváló kreatív, művész vagy spirituális tehetségek számára lehet forrás.

A 12. ház egy belső barlang-élmény megtapasztalása is lehet, és ha megértjük a 12. Házcsúcsnál, illetve a házban lévő hatásokat, akkor azok azt is megmutathatják, hogyan tudjuk megváltani karmikus mintáinkat. Tehát a 12. ház csillagai, bolygói és a csillagjegy egy olyan potenciális raktárat fejeznek ki, amiben azok a komoly emelési ponttal szolgáló hatások sorakoznak, melyek a mélyen belül rejtőző titkok feltárásához és ezáltal a gyógyításukhoz szükségesek.

A Csillagnemzetségek 1 kötetének 59. oldalán – az angol nyelvű kiadásra vonatkozik, fordítói megjegyzés – található egyik rövid kis mondat, ami mindig felvillanyoz. A lap alján, a 12. ház tárgyalásának részeként olvasható: „Azonban ennél a pontnál egy nagyon különleges, és egy rendkívül magas rezgésű spirituális sugár kapcsolódik hozzád: a te Felsőbb Éned, a belső mesteri lényed.” Amikor ez a sor valahogy szembeötlött, elképzeltem, amint a 12. Házcsúcsom egyik csillaga köldökzsinórként köti össze a megtestesült énemet a Felsőbb Énemmel. Miután mindegyik csillagot végigvettem ott, feltettem a kérdést: „Melyikőtök kapcsol össze engem a belső Mesteremmel?” Idővel, a kérdésfeltevés folytatása és a belső impulzusok, sugallatok fogadása, valamint a történetek alaposabb megértése és a karmikus sebek mélyebb gyógyulása érdekében végzett további munka révén most már érzem, hogy a „köldökzsinór” csillagom az Alkaid.

Az Alkaid csillag a Medve Nemzetséghez tartozik, és a Krisztus Tudatosságot meghatározó 7 Bölcsesség egyike. Alkaid bölcsessége a következő: egy mélységes és bizonyossággal áthatott Hit a Fény Bölcsességében és Erejében. Egy életen át tartó emésztő (és elkeseredett) kétség volt bennem, hogy vajon a sötét erők nem erősebbek-e a Fénynél. Tényleg nem voltam biztos benne. Jóval korábban, mielőtt még megismertem volna a Csillagnemzetségeket, élénken érdeklődtem ezután (valószínűleg ezért is vonzottam be a Csillagnemzetségek tanításait!). Alkaid megértését és megérzését most már vezérfonalként tudom használni a mindennapi élet eseményeinek teremtéseiben. Valóban nagy segítség a kapcsolat érzékelése Alkaid érzékeny létezéséhez és a Fény Bölcsességének erejéhez, valamint az abban való hithez. Ez a tudatos kapcsolat segít azt éreznem, hogy amikor elbátortalanodom az élet akár kicsi vagy nagy dolgait illetően, akkor képes vagyok Alkaid Fényének minőségét belélegezni.

Valamint rendkívül hasznos azt érezni, hogy most már reflexszerűen meg tudom erősíteni magamat egy képzeletbeli „büféasztalnál”, amin a Fény különböző minőségei találhatók, és aminek alapját a jó néhány csillagnak, illetve a Nemzetségeknek az ismerete képezi. Az Alkaidhoz fűződő érzésemet pedig az a visszatükröződés erősíti fel és terjeszti ki, ami a további csillagsugarak megértéséből ered. Például amikor erőért fordulok Alkaidhoz, akkor bevillanhat egy másik csillaghoz vagy csillagokhoz kapcsolódó gondolat is, felerősítve ezzel a Fény különböző tulajdonságait. Általában ha egy kapcsolódó csillagról bevillan valamilyen gondolat, akkor az kiterjeszti a megértésemet az adott pillanatban, és aztán így tudok az éppen előttem álló helyzetre tekinteni. Mindez egy gyors, alig érzékelhető, ugyanakkor az Égi vezettetésnek egy kézzel fogható érzékelését kínálja. Például ha a Szírius A ugrik be, akkor belélegezhetem az Unikornisok kreatív töltését, és tudom, hogy a Teremtésnek egy egész Könyvtára található ott. Sőt egyidejűleg annak tudását is belélegzem, hogy az Élet Fája 12 Férfi Kígyó Tudásának alapjai is helyet kaptak ezen a csillagon, kifejezve a Teremtés mechanizmusát és a Teremtés különböző működési módjainak csodáit. Azt is tudom, hogy a Női Kígyó Nemzetség ugyanabból a gyökérből ered a Szírius A-n, és hogy a gyógyítás női ága a férfi ág tanítói küldetésének kiegészítő energiájaként jött létre. Ezekhez a különböző csillag-tulajdonságokhoz kapcsolódó gondolatok/érzések/képek belélegzése teszi lehetővé Önmagam érzékelésének kiterjesztését a mindennapokon túli területekre is. Képessé tesz arra, hogy valami nagyobb felé forduljak, fenntartva, valamint szó szerint kiterjesztve Önmagam megtapasztalását, ugyanakkor megengedi, hogy talán még inkább a jelenben tudjak maradni a mindennapokban.

Létezésed mély leföldelésére így lelhetsz rá a csillagokban. Egy kicsit az ösztöneinkkel ellentétesen hangozhat a csillagokkal kapcsolatban ez a masszív „földelés” kifejezés, mivel jó ideje már csak színes gázszerű égitesteknek tartjuk őket. De ahogy megismertük a csillagok 7. Dimenziós történeteit és karaktereit a Csillagnemzetségek – Lélekcsaládok című könyvből, valamint ráébredtünk arra, hogy érző létezők, és mindegyikük különböző lélekrészeinknek a halmaza, mindegyikük a Fény különböző minőségeit hordozza, a kölcsönös vonzás által összegyűlt lélekdarabkákból állnak, és hogy az ő sajátos dimenziójuk „szabályainak” megfelelően tanulnak és nyilvánulnak meg, akkor megérthetjük, hogy ők a mi saját „Kódjaink”. Az „Égi Palástunkra” tudatosan felhelyezve őket, „Csillagköpenyünk” önmagunk erős leföldelésére kínál lehetőséget – egy nagyon cseppfolyós módon. Tökéletes Vízöntői kifejezése a földelésnek!

Ha ennek befogadása teljessé válik – amikor már tudjuk, hogy a csillagok információkat hordozó fényfrekvenciák, és mindegyikünk egy középpont, a saját magasabb dimenziós Fényfrekvenciáink mátrixának a csomópontja –, akkor kérdések által interakcióba léphetünk a csillagokkal/önmagunkkal. Ezt a kapcsolatot folyamatosan fejlesztve megnyílásra késztetjük a különböző dimenziók közötti ajtókat. Tehát visszautalva Bea és Anikó útmutatására, ezért tanítják nekünk, hogy hogyan tegyünk fel kérdéseket a lelkünkből, a Csillagnemzetségek tanításainak a tükrében. Így kérjük meg lelkünket arra, hogy ezekkel a kódokkal, a kódunkkal kapcsolatba lépve dolgozzon velünk. Nincs határa annak, hogy mit kérdezhetünk, mit kutathatunk! Például megkérhetjük a lelkünket, hogy legyen figyelemmel azokra az alkalmakra, amikor azt tapasztaljuk, hogy meddő vagy berögzült módon reagálunk valamire, és ezen változtatni szeretnénk. Kérhetjük, hogy a szokásos zsigeri reakciónk helyett, amit egy csillagtörténetünknek köszönhetően akkor – és mintegy azonnal – letölthetünk, javasoljon egy magasabb oktávú megoldást. Ily módon FELJEBB emelhetjük magunkat, és mind önmagunkban, mind a környezetünkben egy harmonikus minőséget nyilváníthatunk meg.

Meg kell néznünk még néhány dolgot ahhoz, hogy az áttekintésünk teljes legyen. Korábban említettük már az IC-t (4. Ház csúcs) és az MC-t (10. Ház csúcs), viszont többet is megtudhatunk mindegyik aspektusról, valamint a közös dinamikájukról is. Tudhatjuk, hogy az IC karmikus gyökereinket, illetve azt a családi gyökeret mutatja, amivel leszülettünk, és amit az őseinktől hoztunk. A család, amibe beleszülettünk szolgáltatja azokat a szerepeket, amik karmikus sebeink felnyitásának atmoszféráját teremtik meg. Tehát gyakran a gyermekkorunk az a terep, ahol karmikus sérüléseinkről először tapasztalatot szerzünk.

A 4. ház hatásai mutatják meg, hogy érzelemtestünk hogyan kódolt családi környezetünk és a gyermekkorunk által. Azt is megmutatják, hogy hogyan képzeljük el a jövőbeni családunkat; azt, amelyiket később szándékozunk alapítani. Például ha nagyon sok bolygó vagy a Juno található itt, akkor az azt jelentheti, hogy szeretnénk feleség/férj lenni. Ha Ceres vagy a Hold van itt, akkor anyák szeretnénk lenni, és azt az aspektust mutatja meg, hogy az anyává válásnak egy olyan tervével/attitűdjével/vágyával érkeztünk, ami egy nagyon határozott szándék ebben az életünkben. Ha nincs túl sok csillaghatás itt, akkor az nem azt jelenti, hogy nem lesz vagy nem akarunk egy saját családot majd valamikor. Csupán azt jelzi, hogy nem a családon volt a fő fókusz, vagy nem képviselt prioritást az inkarnációs élettervünk összeállításakor. Egy család része lehet az életünknek, de nem olyan fontos karmikus minta vagy meghatározó téma, amit most kellene megváltani és gyógyítani.

Most pedig az IC karmikus gyökerétől emelkedünk diagramunk felső része felé, az MC-hez. Ez a tengely a „honnan hová”-t mutatja: honnan jöttünk, és milyen irányba szeretnénk fejlődni. Az MC tükrözi viszonyunkat a célunkért végzett munkához. Szóval tekintsd át, hogy mely Csillagnemzetségeid és csillagaid találhatók itt, és kérdezz rá, hogy vajon hogyan fejezik ki a célodhoz való hozzáállásodat.

Most pedig tovább léphetünk az áttekintésünkben, és megvizsgálhatjuk a 4., a 8. és a 12. Ház csúcsok üzenetét a legmélyebb karmikus gyökereinkről, melyekkel szembe kell néznünk. Ahogy már említettük, a 4. Házcsúcs (vagy IC) a gyermekkorunk családi helyzetén és tapasztalásán keresztül fejezi ki a karmikus problémát. A 8. és a 12. Házak csúcsaira vetülő csillagokban vagy az itt szereplő bolygókban tükrözött karmikus gyökerek megértése viszont már nem ilyen egyszerű. Itt húzódnak meg a legmélyebb sebek. Hogy ezt jobban megértsük, alázatra lesz szükségünk, és meg kell engednünk, hogy a rálátásunk alapja egy meditatív hozzáállás legyen. Gyakran itt rejtjük el bűnünket, azt a bűnt, amit a Teremtő elleni lázadásunkkal követtünk el. Nagyon fontos, hogy legmélyebb bűnünket a csillagtudatosság nézőpontjából értsük meg. Ez azért fontos, mert a bűnünk sokszor idéz elő ismétlődő vezeklés köröket önmagunkkal szemben, és a 8. és a 12. házak csillagegyüttállásainak csillagtörténetei gyakran mesélnek ezeknek az önbüntető köreinknek a hátteréről. Ennek megértésével dolgozhatunk azon, hogy megbocsássunk önmagunknak, és kiegyensúlyozzuk ezeket az érzéseket. A csillagtudatosság tényleg kellően széleskörű és mély ahhoz, hogy egy teljesen új nézőpontot nyisson fel, valamint olyan eszközökkel szolgál, melyek segítségével minden bűnünket a megváltásuk és egy új kör irányába fordíthatjuk.

Egy másik asztrológiai dinamikát is megnézünk most ebben az áttekintésünkben. Ez pedig nem más, mint a Holdcsomópontok – a Leszálló vagy Déli Holdcsomópont, illetve a Felszálló- vagy Északi Holdcsomópont üzenete.

Leszálló Holdcsomópont mutatja a mélységesen mély karmikus múltunkat, és rávilágít arra a fő témára, amit annak megváltása céljából hoztunk ebbe az életbe. Sok életen keresztül keményen dolgoztunk ezen, és vélhetően már egy természetes megértése is bekövetkezhetett a probléma gyökerének, de gyakran mégis elkövetjük ugyanazt a hibát újra és újra, akár nagyon belefáradva már ebbe a mindig ismétlődő mintázatba, majd egy ponton hirtelen ráébredünk és felismerjük, hogy többé már nem működik az az ismert és kényelmes módszer, ahogy eddig a dolgokat kezeltük. Szükség van az itt található csillaghatásokon meditálni ahhoz, hogy ezekre a karmikus témákra ráláthassunk, és el kell fogadnunk azt az összetett érzést, amit ez kiválthat bennünk. Amit itt kérdezünk: „Mi az a karmikus téma, aminek megváltásáért ebbe az életbe jöttem?”

Amikor ráébredünk, hogy szükséges, sőt nélkülözhetetlen a változás, akkor egy éppen ellentétes módszer után kell nyúlnunk, amivel aztán egy új kört kezdhetünk el. Életünknek ez egy fontos pontja, és egy jó érzéssel tölthet el, amikor később visszatekintünk rá. Ekkor már igényt tarthatunk a realizálására, egyúttal elismerhetjük, hogy szükség volt erre a mély változásra, és szembe kellett néznünk vele (aztán ne állj meg itt – tarts egy kis belső ünnepséget –, és hívd meg a bulira a Mester Csillagodat a 12. házból!)

A Déli Holdcsomópont által feltárt karmikus tendenciákra való további rálátásként, illetve segítségként a Felszálló Holdcsomópont megmutatja, hogy mik azok a legjobb eszközök és minőségek, amelyekkel a Leszálló Holdcsomópontban tükrözött karmikus kérdés(ek) megválthatók. Mindez az Északi, vagy Felszálló Holdcsomópont csillagjegye, valamint a ház, a bolygók és a csillagok által tükröződik. Ezzel az információval egy magasabb, a karmikus kötéseken túli pontra emelhetjük magunkat.

Nos, ha eddig eljutottál – elolvasva az első, a második és a harmadik részét a Hogyan dolgozzunk az Antares-Kódunkkal című bejegyzésnek – mindenképpen kapsz egy arany csillagot! Rengeteg információt találsz ebben, valamint a Csillagnemzetségek – Lélekcsaládok című könyvben (35-64 oldal), illetve a korábban hivatkozott, Bea által rögzített MP3-as felvételben. (angol nyelvű anyag, amely ennek az írott anyagnak az előadás formájában átadott teljes információját hordozza)

A Bolygók és az Aszteroidák mélyebb szintű értelmezésével kapcsolatos fontos információ, hogy a jelenleg fordítás alatt álló Csillag-Sorsok című könyv angol nyelvű kiadásában lesz ez teljes körűen tárgyalva. Az Első Rész 2018 őszén várható. Ha most folyamatosan dolgozol az Antares-Kódoddal, akkor nagyszerűen megalapozod azt, hogy az újonnan megjelenő kötettel a Bolygókon és az Aszteroidákon keresztül nagyon mélyre merülj önmagad megismerésében galaktikus szinten. (Az Aszteroidák történetét és azok értelmezését az Antares-kódunk tekintetében a magyar olvasók már megtalálhatják a Megváltás Misztériumának Galaktikus és Földi Kulcsai című könyvünkben – Cz. B.)

Zárásként pedig: a Csillagnemzetségek kozmológiája által kínált eszközök céltudatos használatával te magad leszel az információk és a gyógyulás legjobb forrása.

Élvezd az utazást – akkor is, ha egy mély karmikus lezárás esetleg fájdalmasan összezúz egy időre. Ugyanis ennek a Teremtés körnek az ígérete ebben a naprendszerben 4 Kozmikus Alapelv mentén kapcsolódik össze, melyek felülírják az ember által alkotott törvényeket. Ezek az alapelvek a következők: Isteni Szeretet, Isteni Törvény, Isteni Kegyelem és Isteni Akarat. Bízom abban, hogy az Alkaidra (és a Kódom további részeire) való összpontosítás segít tartani a Fényt ehhez a vízióhoz. De ahhoz, hogy valóra váljék ez a vízió, mindannyiunknak tartania kell a Fényt. Te is megtalálhatod a SAJÁT dinamikai középpontodat a Bea és Anikó könyvei által és az Antares-Kódod mély elemzése segítségével.

Áldás, Leslie


Kapcsolódó információk:

Blog cikkének szerzője Leslie Powell Shankman, az Amerikában (Bellinghamben) működő Stellar Nations, vagyis Csillagnemzetségek csoport vezetője. Minden Blog bejegyzés alapja a Dr. Czeizel Beatrix és Greskó Anikó által magyarul és angolul is kiadott Csillagnemzetségek – Lélekcsaládok című könyv, amely megrendelhető a +36 209828321-es számon vagy a rendeles@csillagnemzetsegek.hu címen. Bővebb információt találhattok a könyvről és az Antares-kód megrendelés módjáról a honlapunkon:

https://csillagnemzetsegek.hu/?ctt=2&konyvid=3#.WwfxwqSFND8

https://csillagnemzetsegek.hu/?ctt=8#.Wwfx9qSFND8

(Angol nyelvű eredetiből fordította: Beke Gábor)

Kérünk mindenkit, hogy ezt cikket és minden Blog bejegyzést csakis teljes egészében, minden módosítás nélkül, tisztelve annak egységét és integritását osszátok meg, a forrás mindenkori megjelölésével. Köszönettel

error: Content is protected !!