A Harcos tüze

Szeretnénk jelezni nektek, hogy az előttünk álló napokban december 3. és 7. között a Napunk együttállásba kerül Rastaban csillagával a Sárkányok csillagnemzetségének útjáról, s ez hozhat bizonyos érdekes tapasztalásokat, amelyek ehhez az úthoz és csillagminőséghez kapcsolódnak.

„A Draco csillagkép alakzatában a Sárkány fejét kirajzoló négy 6. Dimenziós csillagtér egyike Rastaban. Ide kapcsolódik a harcos tüze. Sőt ebben tükröződhet a harcos lélek belső tüze, a lelkesedése, s az elszántsága. Ez a csillag olyan energiát tükröz, amikor valaki a lelke mélyén úgy érzi, hogy egy titkos küldetés mozgatja az életét. Egy szent ügy érdekében kell harcolnia teljes odaadással, sőt akár önfeladás árán is, s ennek a missziónak odaadja egész szívét, sorsát. Rastaban olyan embert jelölhet, aki bár önmagáért kevésbé képes harcba szállni, de ha érzi, hogy másokért kell kiállnia, mások igazságát kell megvédenie, akkor bármit képes megmozgatni. Lelkében egy hihetetlen mély elszántság, tudatosság, bátorság és egy belső tűz hajtóereje forr. Yota sárkánymester tanította ezt a csillagtüzet jól használni, s ilyen módon az első Harci Erény a Tűz egyensúlya.

Rastaban kapcsán felidéződhet bennünk egy olyan filmélmény is, amikor „A Gyűrűk Ura” című filmben egy óriási túlerővel szemben, egy reménytelen, elvesztettnek tűnő csatában a záróakkord magasztos fináléjában mégiscsak feltűnik a domb mögül és szinte leömlik a vár körüli völgybe a hatalmas felmentő sereg elszánt csapata. A nézőben ilyenkor szinte felbuzog az „ősi sárkányvér” hősi elszántsága, nemes nagylelkűsége és önfeláldozó készsége. Számtalan film és könyvélmény ébredhet fel ehhez hasonlóan, amelyben az akár fizikai, akár asztrális, vagy szellemi túlerővel szemben is győzhet egy maroknyi csapat elszántsága, hite és lelkesedése. 

E csillagsugárnak a születési képletben való pontos vetülete, bizonyos planetáris sugarakkal való kapcsolódása, és különösen az, hogy melyik házcsúcsra esik, sokat elárul arról, hogy melyek azok az életterületek, ahol az illető ilyen elszántsággal és hittel képes harcolni az igazságért vagy mások jogaiért, vagyis megérthetjük, hogy mik azok a dolgok, amiket ő szent ügynek tekint.” (Csillagnemzetségek – Lélekcsaládok, 197. oldal, új kiadás 227. oldal)

Továbbá szeretnénk megjegyezni, hogy érdekes módon a Karácsonyt megelőző időszakban a Nap égi útját, egymást váltva olyan csillagok keresztezik, amelyek a Sárkányok és Nagymacskák útjához kapcsolódnak, vagyis a két harcos nemzetség üzeneteit közvetítik.

Ezért nagyobb éberséggel és óvatossággal kell kísérni a következő hetek eseményeit, hiszen minden csillagvalóság archetipikus üzenetének van egy alacsonyabb és egy magasabb oktávja is, amelynek megnyilvánulása az emberek tudatszintjétől, erkölcsi és lelkiismereti fejlettségétől függ. Rastaban tüze és önfeláldozó képessége tükröződhet egy elborult tudatú, fanatizált és szinte gombnyomásra üzemelő harcos tettében is, de ezzel párhuzamosan a másokat védelmező, “a sötét oldal” erőitől megmentő harcosok akcióiban is. De az biztos, hogy a harcos kódokat hordozó lelkek tudatára a következő hetekben erősebb impulzusok hatnak majd, különösen, ha nem a közelgő Szeretet ünnepének hitkörében gondolkodnak. De most is hinnünk kell abban, hogy az emberi szívekből felépülő éteri Templomok terei képesek lesznek betölteni a Föld légkörét annyi szeretettel és fénnyel, amely legyőzheti és átfordíthatja az alantas harci impulzusok erejét, és azt a félelem-mezőt is, ami sajnos felépült a bolygó terében az elmúlt években.

Mindenesetre vigyázzatok magatokra és egymásra!

Szeretettel

Dr. Czeizel Beatrix és Greskó Anikó

Kép: Peroni68, köszönet a művésznek!

error: Content is protected !!