Szeretnénk megosztani veletek, hogy Spica csillagával együtt Arcturus nagyon különleges csillagának sugara is bevetül a terünkbe, amely a Férfi Kígyó Csillagnemzetség szellemi bölcsője, a Melchizedek Lélek otthona, ahonnan megindul most az Ő rendkívül kifinomult, magas rezgésű üzeneteinek kiáradása és azok mélységes beavató jelenléte mindazon lelkek számára, akik érintettek ebben, azáltal, hogy lelki csillaggyökereik egyik sugara a Melchizedek Tudatosság beavató misztériumaihoz kapcsolja őket.

Ez az időszak a Szent Tudás ünnepe lehet, ugyanis Arcturus fenséges 8. dimenziós csillaga október 16. és 22. között elküldi fényességes üzeneteit felénk a Nap Kapuján keresztül.

Ennek felvezetéseként álljon itt erről egy idézet a Csillagnemzetségek – Lélekcsaládok című könyvünkből:

„Feltűnt előttünk a Galaktikus Tanács nagyhatalmú „intézménye”, melynek legfelsőbb székhelye a galaxis középpontjában található, a 8. és 9. dimenzió határán. A Legfelsőbb Galaktikus Tanácsban valamennyi csillagnemzetség képviselve van olyan küldöttek személyében, akik az adott csillagnemzetségnek a legmagasabb rendű Isteni/Istennői esszenciáját hordozzák, és képesek fenntartani azt időtlenül, mint egy érintetlen ősenergiát, amelyet az egyes világok felé sugároznak. Olyan, mint hogyha folyamatosan fenntartanák azt a legtisztább szellemi, teremtő szubsztanciát, amihez minden csillagnak, bolygótérnek tartania kell magát.

Lassan kibontakozott előttünk egy különleges Égi jelenés, amelyben megmutatkozott a Legfelsőbb Galaktikus Tanács egyik tagja, szinte felfoghatatlanul tiszta és sugárzó fényaurával övezve, és méltóságteljes alakjával fölénk magasodva egy rendkívüli tudatosságot közvetített. Telepatikusan szólt hozzánk, miközben átható tekintetébe belesűrűsödött létezése egész lényege – egy kristálytiszta transzcendens tudás szellemi teljessége. Egy megvilágosodott létező omnipotenciát sugárzó tekintete volt ez, amibe belemerültünk, hogy megismerjük őt. S ahogy bemutatkozott megértettük, hogy ő nem más, mint a Melchizedek szellemlény a maga teljes fénytesti valójában. A Melchizedek lélek ő, aki a többi tanácstaggal együtt az Örök Isteni Fény egyik lordja az Isteni hierarchia csúcsán.

Majd ahogy lassan folytatta a telepatikus üzenet közvetítést elmesélte, hogy az Isteni teremtő szándék és legfőbb akarat eredendően Őrá és a Medve Csillagnemzetség e Tanácsban helyet foglaló tagjára bízta a Tudás kulcsait. Tehát reá hagyományozta az Isteni valóság megismeréséhez vezető út kapuinak kódjait és szent misztériumait, majd pedig teremtett egy csillagképet számára, amely olyanná lett, mint a Legmagasabb rendű Tudás Temploma.

Ez a csillagkép az északi éggömb egyik nagy jelentőségű csillagformációja, mégpedig a Boötes, vagyis a Medvepásztor vagy Medvehajcsár alakzata, amely a közvetlenül mellette elhelyezkedő Nagymedve csillagképre utal. A már említett Arcturus pedig ennek legfényesebb, vöröses kisugárzással izzó Alfa csillaga. …

Miután e csodálatos, fénylő létező elfoglalta helyét a Boötes csillagkép alakzatában, megalapította e nemzetség legfontosabb szellemi misztériumiskoláját – a Melchizedek Rendet – Arcturus csillagán. …

A csillag középpontjában egy rendkívüli szentséget hordozó tér jelent meg, amit először egy egészen különleges, kristályosan aranyfényű réteg burkolt, olyan mintha egy láthatatlanná tévő burok lenne. Igen sokáig kellett itt várakozni türelemmel, folyamatosan fenntartva a szükséges tudatszintet. Azután, ahogy megmérték tudatosságunk és szívünk tisztaságát és a bennünket vezérlő szándékot, végül kinyílt ez a fátyol és mögötte kirajzolódott egy hatalmas Fa képe, ami először egy vaskos, erős törzsű, de terebélyes és hihetetlen erejű fa volt. Azután ez a kép is feloldódott, és egyszer csak megjelent mögötte a Szent Életfa képe, a Kabbalából ismert Életfa alakja olyan aranyló, kékes-lilás fényekben, ami ismét az áhítat csendjére késztetett bennünket. Majd szinte azonnal megkezdődött az üzenetek közvetítése, és hallottuk a sugallatot, hogy ez a mennyei jelenés valójában a Tizenkét Tudás Fája, amely egyben a Tizenkét Tudomány Fája.

S e Fa mögött szinte tapintható volt a Melchizedek lélek egész szellemisége, és érthetővé vált az is, hogy ez az Életfa a férfi Kígyólény egyik legnagyobb titka. …”

(Csillagnemzetségek – Lélekcsaládok)

Ezt a rendkívüli égi helyszínt és a 12 Tudomány, mint a 12 Melchizedek misztérium valóságát részleteztük a Férfi Kígyó Csillagnemzetség fejezetében, s ez a fantasztikus szellemi fényekkel áthatott valóság vezette végig a 2015-ös évnek minden beavató mozzanatát, valóban óriási tudást és felbecsülhetetlen tanításokat közvetítve a csoportunk számára. Tőle kaptuk többek között a Mer-Akai védelmi pajzs felépítésének rítusát is, amellyel azóta is kapcsolódunk szombatonként.

Nyissuk meg tehát az elménk, a szívünk és a lelkünk fényre, bölcsességre és az Isteni Tudásra vágyakozó belső érzékszerveit, hogy be tudjuk fogadni a felénk érkező újabb üzeneteket, s azokat értelmezhető tanításokká érleljük magunkban!

Namasté

Czeizel Beatrix és Greskó Anikó

Kép: ismeretlen szerző alkotása, hálás köszönet a művésznek!

error: Content is protected !!