A gyermekek oltalmazó sugara…

Ezúttal szeretnénk felhívni a figyelmeteket egy igen szép csillagállásra, amely gyöngéd fényeivel áthatja majd a következő napokat. Az Emberi Csillagnemzetség útjának két beavató sugara kerül ugyanis finom együttrezgésbe és halad együtt a Napunkkal, mégpedig a Szűz csillagkép két csillaga, melyekről a következőket írtuk a Csillagnemzetségek – Lélekcsaládok című könyvünkben:

„A Szűz csillagképen keresztül az élet gyógyítása került a női csillagnemzetség kezébe, mely által az Istennő felkéri az embert, hogy gondozza jól és gyógyítsa meg az Ő teremtményeit.

Az egyik csillag, amelyik ide tartozik, mint női beavató állomás az az Égi Szűz méhénél helyezkedik el. Ez a Virgo csillagkép delta csillaga, amit Auvának nevezünk, amelyik most október 3. és 7. között kerül együttállásba a Nappal.

S azt lehet mondani, hogy innen valóban a gyermekek gyógyítása indul el. A gyermekek felé lehet oltalmat kérni, és gyógyító energiát lehívni. Például egy anya a gyermeke betegágyánál ehhez a csillaghoz fohászkodhat segítségért, illetve az ebből a csillagból származó korábban átélt beavatás kódja jeleníti meg azt a nagyon szép és misztikus dolgot, hogy az anya saját maga, tán nem is érti, honnan nyer olyan óriási, roppan energiákat egy misztikus módon a szívéből és valahonnan a méhéből, amellyel valóban gyógyítani képes a gyermekét. Vagy így működik, ahogyan csak az ölébe veszi kisbabáját és elringatja őt, miközben valahonnan belülről, a testéből és a lelkéből, sőt ténylegesen a méh tájékáról – az örök kehelyből – egy tápláló életerőforrás, egy gyönyörű életenergia és gyógyító erő ébred benne, és árad a gyermeke felé.

Szintén egy hasonló gyógyító energiasugár indul el az asszonyok gyógyító lénye felé, a Virgo csillagkép gamma csillagából, amit Porrimának vagy Carmentának neveznek, s amely október 1-től 4-ig halad együtt a Napunkkal. A Szűz bal csípőjén helyezkedik el. Ez egy olyan sugár, amely úgy gondoz, úgy táplál minden gyermeket, minden létezőt mintha a sajátja lenne, tehát ismét a kozmikus anyai minőség képviseli a gyógyító erőt, az együttérzés és a feltétel nélküli elfogadás kifejezése által. Ez egy globálisabb, általánosabb életérzés, egy ösztönös és őszinte alapattitűd, mely által vezettetve az illető az állatok és az állatkölykök felé, a növények felé, de bármely más teremtmény felé ugyanazzal a gondoskodó szeretettel fordulhat, és átérezve esetleges fájdalmát, sérülését odahajol hozzá, és ezzel a különleges női együttérzéssel képes lehet gyógyítani minden életet. Tehát valamiképpen e csillagkép archetipikus ábráján, és ezeken a csillagokon keresztül mintha az Istennő felkérné az Emberi csillagnemzetség asszonyait, hogy gyógyítsák a világmindenség teremtményeit akármerre is járnak – ha fájdalommal találkoznak, hajoljanak közel és gyógyítsák azt!”

Ezek a csillagsugarak kísérik tehát a ránk váró napokat, amelyben ez a nagyon tiszta transzcendens és egyben emberi, anyai, ősanyai energia lehet minden embergyermek és minden gyámoltalan, szenvedő teremtmény kísérője, gondozója és gyógyítója. A gyermekeknek amúgy is kiemelten szüksége van a Fény védelmére és tiszta hangú vezetésére ebben a súlyosan manipulált világban, amelynek most ők a legveszélyeztetettebb generációja.

Bízunk abban is, hogy lesznek olyan markáns hangok a megfelelő körökben, akik képesek megállítani a gyermekek további mérgezését és most zajló genetikai manipulációját…

Mi pedig ennek a csillagenergiának lehetünk tiszta szívű közvetítői a szívünkön, a tudatosságunkon és az érintéseinken keresztül. …

Szeretettel

Dr. Czeizel Beatrix és Greskó Anikó

Kép: Steven Roberts, köszönet a művésznek!

error: Content is protected !!