December 10. és 14. között a Napunk égi útja során együttállásba kerül Atria csillagával, amely a Nagymacskák csillagnemzetségének tanításaiból újonnan felismert égi fekete párducot formázó „Panthera pardus-Phá” csillagkép ábráján belül ragyog fel.

„Mint megtudtuk, ez egy nagyon szép 7. Dimenziós világ, amelyik a nagy párduc szolár-csakrájának megfelelő helyen világító csillag.

Innen sugárzott az a szabadság jogának törvényéből eredő mélységes bizonyosság és Istennői erő méltósága, amivel hezitálás és kétely nélkül indultak harcba a macskaharcosok, ha visszaéléseket tapasztaltak bárhol. Tehát ez az a szolár-csakrához kapcsolódó erő, elszántság, amit egy nagymacska érezni tud, amikor küldetéskódjai szerint útra kel, hogy védelmébe fogadjon bizonyos lélekközösségeket.

Ez a belső erő győzi le a harcosban az esetleges félelmet is, mert tudja, hogy ő addig és csak addig tiszteli a hatalom képviselőit, amíg ők valóban felszentelt uralkodóként, az Isteni akaratot közvetítve kormányoznak, tisztelve a reájuk bízott közösség létét és jogait.

Érdekes módon ez a fajta harcos erő és akár önfeláldozó elszántság, nagyon emlékeztet a Sárkány Nemzetségen belül Rastaban csillagsugarára, s valóban azt mondhatjuk, hogy a két harcos nemzetség közös fényminősége ez. Az önfeláldozó lelkesültség, hogy a szabadság és a nép jogainak védelme érdekében nekiront a hatalom várainak, és ha kell, feláldozza az életét is a forradalom győzelme érdekében! …”

(Csillagnemzetségek – Lélekcsaládok, 248. oldal, új kiadás 283. oldal)

Sosem tudhatjuk előre, hogy egy adott minőséget a harcos kódokkal rendelkező lelkek hogyan fognak megélni és integrálni, ezért ezekben a napokban is számítani kell arra, hogy a „szabadságra született és a szabad akaratot képviselő” nagymacskai kódokkal rendelkező lelkek különösen rosszul viselik a jelen világunkat átható korlátozó intézkedéseket, és felkorbácsolódhatnak a belső indulatok, frusztrációk, és kicsit elfogyhat a türelem. …

Szeretettel

Dr. Czeizel Beatrix és Greskó Anikó

 

Kép: Elena Dudina, köszönet a művésznek!

error: Content is protected !!