A következő napokban folytatódik a Pegazus sorskódok beáradásának gyógyító folyamata, amelynek harmadik pillére az Alhena – Nap együttállás kapuján keresztül érhet el bennünket június 29. és július 4. között.

A csillagnemzetségek tanításaiból megtudhattuk, hogy Alhena 6. dimenziós csillagtere egy olyan archetípust fogalmaz meg, „ami a látnok és a jós szerepköre lehetne a földi fogalmaink szerint. Az itt élő Templomban egy kifejezetten női közösséget lehetett érzékelni, és az ide kapcsolódó papnői utat a templomi szolgálatban. A méltóságteljes, mégis egyszerű, dísztelen csendben, mély nyitottságban kitárulkozó papnőt, amint várja a hozzá betérő kereső lelkeket, akik mind az általa közvetített égi üzenetet és útmutatást szeretnék hallani. Neki, mint „az időben látónak” az a feladata, hogy az illetőt az akkori jelenben, amikor a kérdését fel tudja tenni, összekapcsolja egy későbbi pillanat valóságalternatívájával, egy általa formálható és válaszható jövőlehetőséggel, és az ehhez elvezető lépések megértésével.

Tehát Alhena küldötti szerepe egy tisztánlátó médium sorsában fejezhető ki, aki az idő szerkezetének megértésével, az időportálok ismeretével és az emlékezet kódjainak érzékelésével képes belelátni a jövőbe és így segíthet a hozzá fordulóknak megérteni, hogy milyen lépéseket kell megtenniük ahhoz, hogy ezt a bizonyos vágyott jövőpillanatot valóban elérjék és életté tegyék. ” (Csillagnemzetségek – Lélekcsaládok, 297-298. oldal)

Így tehát lehetséges, hogy találkozni fogsz egy olyan gyógyító papnői segítséggel, vagy „lélekbe látóval”, akinek jövőbelátó emlékezete hozzásegít ahhoz, hogy lásd, merre kell haladnod, ugyanakkor megnyílhatnak olyan tanító álmok, amelyek égi Pegazus lelkek üzeneteit hozzák el a téged érintő döntésekkel és válaszúttal kapcsolatban. De az is lehetséges, hogy te magad válsz azzá a látnok papnővé/pappá, felruházott küldötté, aki szinte képes lesz most belelátni a segítségét kérő személy jövőjébe, ami így eligazíthatja a döntésében.

Namasté

Czeizel Beatrix és Greskó Anikó

Kép: Jim Warren, köszönet a művésznek!

error: Content is protected !!