Eljött egy újabb szombat és ezzel egy újabb csodálatos lehetőség a Fényküldöttek kapcsolódására és közös munkájára a Földbolygó sorsáért és a Felemelkedés álmának megvalósulásáért a „Mer-Akai védelmi pajzs és az Új Felemelkedés Híd kiépítése” vagy „A személyes és kollektív kvantummező megteremtésének szakrális rítusa” címmel kiadott meditációnk átélésével akár egyedül, akár kisebb-nagyobb csoportokban szerte az országban és már a világon is.

Legyen a mottója ennek a mai napnak az alábbi versünk…

 

A Teremtés tánca

 

A káosz mögött a rendben,

az üresség mögötti létezésben,

a semmi mögött a Mindenség szívében,

dobogni kezdett a teremtő vágy,

a csendből ébredő álom ritmusára.

A Forrás időtlen fényéből

felfakadt a teremtő Hang ősi szava,

hogy a születés hírével töltse be

az üresség kontúrjait.

 

S ahogy a Hang kozmikus lélekdalára

finoman táncolni kezdett

az Isten és az Istennő,

lépteik nyomán milliárd

csillag fénye gyúlt, s lett

lélegző, élő fénysziget,

melybe a Teremtő álom

más-más cseppje hullt.

 

S az Égi Pár tánca azóta is

körbejár az égbolt végtelen színpadán,

s álmuk közös fényszikrája lett

lelkünk és emberlétünk

milliárd-arcú sorsjátéka,

s az Út, melyen az Isten és az Istennő

lábnyomát követve elindultunk.

 

Egy különleges vágyszínű hajnalon,

a teremtő mozdulat öröme

finom örvénylő csillagport hintett

a világmindenség egy eldugott szegletébe,

hogy életre keltse a Tejút ezüstszín álomösvényét,

a fénylő lélekhidat, mely őrzi majd

a Hazavezető utat.

 

A Teremtés ünnepén akkor,

ott a galaxis bejáratánál megszólalt

tizenhárom Égi Hang, hogy kísérője legyen

 a tizenhárom szent mozdulatnak,

amely felrajzolta az eredendő

fényjeleket az égbolt sötét bársonyára.

A jelekből tizenhárom hatalmas csillag ébredt,

majd a csillagok pereméről Égi Bárkák oldozódtak el,

s a bárkákban testvéri csillagnemzettségek,

összefonódó lelkek családjának szent közösségei lettek.

 

Szívükben, homlokukon egy közös jel fénye égett,

s elindultak hát tizenhárom ösvényen sorsukat követve,

hogy megismerjék a teremtő álmot,

mely életük lüktetése, szívük dobogása,

és létezésük titka, melyben őbennük

a Teremtő maga indult útnak.

 

A jelek fénye azóta is ott ég a lelkükben,

ahogy a tizenhárom testvériség csillagkoszorúja is

őrzi még töretlen hittel a Tejút minden ezüst pillérét.

S így lesz az emlékezés egy közös imádsággá,

melyből a szeretet gyöngéd örömfénye

fonja meg az aranyszálat, amely

minden felébredő lélekben-társat

elvezet a Hazatérés Hídjára…

 

Czeizel Beatrix

 

Találkozzunk tehát lélekben ma is 17-22 között bármikor, amikor neked megfelel!

Csodálatos, áldott élményeket és igazi mély lelki elragadtatást kívánunk mindenkinek!

Szeretettel

Dr. Czeizel Beatrix és Greskó Anikó

 

(A fent említett CD-k megrendelhetők a +36/ 20 9828321-es számon, vagy a rendeles@csillagnemzetsegek.hu címen)

Kép: Catherine Andrews, köszönet a művésznek!

error: Content is protected !!