A következő napokban egy kicsit visszatér hozzánk a 2013-as év szellemi irányítását jelentő Pegazus nemzetség jelenléte, ugyanis március 28. és április 2. között Algenib csillagsugara kaput nyit a Nap szakrális terén keresztül, hogy egy kis Pegazus küldöttség léphessen be a Föld terébe, és átadhassák a reájuk bízott Égi üzeneteket. Valójában ők egy kisebb Pegazus csoportként érkeznek idén, mint előfutárok, ugyanis a legutóbbi Égi útmutatások szerint április 28-n érkezik majd egy nagyobb küldöttség, akiknek jelenlétét bizonyára nagyon sokan megérzik majd, különösen azok, akiknek lélekkódjai között szerepel a Mirach csillagáról elinduló kozmikus hajósok, szabad szívű pegazus hírnökök sorskódja.
Algenib egy gyönyörű hazatérés kaput jelent a Pegazus csillagösvényen, amely visszaidézheti azt a meghitt otthonérzés élményt, amelyet leginkább csillagbéli otthonaink üzenete varázsolhat körénk. A most érkező Pegazus hírnökök küldöttsége közvetítője lehet azoknak a jelenleg aktuális fénycsomagoknak és tanító kódoknak, amelyeket az Angyalok Csillagnemzetségének beavató éve elénk hint az úton. S mint tudjuk, az életünk maga, s a benne foglalt nagy ívű misztériumjáték jelenti azt a tükröt, s azt az érzékeny, dinamikus felületet, amelyben az üzenet életre kelhet, hogy a tapasztalás által tanítson bennünket.
Ezért hát érdemes különösen tudatos figyelemmel és nyitott szívvel követni az előttünk álló napok pici jelzéseit, amelyek a testünkben és érzelem-testünkben, illetve a kapcsolataink szintjén megrezdülnek, hogy a felismeréseink által még tovább gyógyulhassunk!
Ugyanakkor azért is különösen jelentős ez az időszak, mert Algenib gyönyörű csillaga átfűződik a Bálnák Csillagnemzetségének ösvényén is, mégpedig egy olyan varázslatos Égi helyszínként, ahol végül megtörténhet a Megváltás Misztériumának záróakkordja, így a bálnatest rejtekéből kiszabadulhat, és újra felreppenhet az egykori angyallény csodálatos alakja. Ezekben a napokba egészen bizonyosan még nagyobb égi támogatás és kegyelmi energia jelenik majd meg a Bálnák Csillagnemzetségének útjáról megismert angyali gyökerekben is.
Namasté
Dr. Czeizel Beatrix és Greskó Anikó
Kép: Christabelle Amort, Köszönet a művésznek!