José Argüelles – az 1987-es Harmonikus Konvergencia hullám elindítója – és az ő szellemi hagyatékát hordozó csoportok, az általuk számolt Maja naptárt követve július 25-ét az Időn kívüli napként tartják számon. Olyan ez, mint a lélegzetvételek közötti szünet, az éppen véget érő maja év és a július 26. beköszöntő újév közötti átjáró misztikus tere. Amelyben átérezhetjük, hogy milyen egy kicsit kilépni az idő kereteiből és egyszerűen csak megünnepelni az Életet! Az életet, amelyet ajándékba kaptunk, hogy igyekezzünk vele jól bánni, hogy aztán majd egyszer úgy lépjünk ki belőle, hogy sokkal több fény maradjon utánunk, mintha nem jártunk volna e bolygó terében. Ez a számvetés napja is, amelyben visszatekinthetünk az előző évkör történéseire, eredményeire, teremtő folyamataira, a megvalósult álmainkra, miközben eloldozódhatunk mindattól, amit nem szeretnénk magunkkal vinni a következő maja évkörbe. Pihenjünk meg, ünnepeljünk szívből és érezzük át, hogy mennyi, de mennyi kincsünk van! Kincsek, melyeket valódi emberi és szellemi értékekből meríthettünk – a szeretet adományaiból, az életünk adta lehetőségekből, ha tudtunk jól élni azokkal. És estére hagyjunk egy kis időt az álmainknak és a most elindítható új teremtő folyamataink kiküldésére!

Ezeken túl július 25. egy olyan ünnepnap is, amikor hálát adhatunk és köszönetet mondhatunk Földanyánknak azokért a tápláló és gyógyító, életadó vizekért, amelyekkel megajándékoz bennünket ez a bolygó.

El szoktuk mesélni ilyenkor, hogy az egyik évben, módunkban volt ezt a csodálatos napot éppen Glastonbury varázslatos, Lemúria világát idéző kertjében tölteni, ahol egy kis nemzetközi csoport verődött össze, hogy a vörös forrás Szent Kútja mellett együtt énekeljük az „Om Shri Matre Namaha” (a Nagy Anya tiszteletére) mantrát. Amely felhangozhat most is a szíveinkből bármilyen vízfelszín mellett – tavak, folyók, patakok, források, tengerek közelében ­–, hogy imáinkkal megtisztítsuk a Föld vizeit, amelyek nélkül nem lehetne élet, s amelyek óriási kincset jelentenek számunkra. Bármilyen vízfelszín közelében is vagy ma, gondolj arra tudatosan, hogy a bolygó minden forrása a csillagember közösségére lett bízva, ezért imával, mantrával, dallal, sámándobolással, vagy egy csendes gyógyító rituáléval áraszd ki a szíved gyógyító szándékát a víz felé.

Adjunk hát hálát és gyógyítsuk az emberiség által szinte megmérgezett, beszennyezett vizeket az egész bolygón együtt ezen a napon!

(És kérjünk az égből aláhulló áldást ebben a rendkívüli aszályban, sok hónapos perzselő hőségben, hogy a víz elem életadó ereje megtalálja az utat a szomjazó földek felé, áttörve a mesterséges, műhold vezérelt mikrohullámú burkot és az időjárás manipulációs eszközök ténykedését!)

Emeljük tehát a fókuszba a Földünk vizeinek tisztítását és a rezonanciák alapján az érzelmek kollektív harmonizálását, hogy egy megnyugtató, szeretettel, hittel és mély biztonságérzettel áthatott örömhullám induljon el, és érintsen meg minden embert, aki nyitott szívvel be tud kapcsolódni ebbe az új sorsot teremtő fényhullámba.

Namaste

Dr. Czeizel Beatrix és Greskó Anikó

 

Kép: Whendell Souza és Autumn Skye Morrison, köszönet a művészeknek!

error: Content is protected !!