Ma hajnalban a Napunk átlépett a Nyilasba és ezzel a mai reggelen megérint bennünket a belső fény ragyogásának tiszta lélektüze.

Ráadásul az átlépés pillanatában a belső harmónia és egyensúly megteremtését támogató Mérleg Ascendens rajzolja ki a horizontot, ami éppen Spica csillagának gyönyörű, magas rezgésű Angyali üzenetét vezeti be a terünkbe a belső barlangélmény után.

Az 1-es Házas Mars új lendületet és tetterőt adhat, miközben a 2-es Házban felsorakozó Merkúr, a Nyilas Nap, a Déli Holdcsomópont és a Vesta az új tervek lehorgonyzását és megalapozását támogatja.

S bár Bungula kísértő, manipulatív hatása még fennáll, de nagyon érdekes csillaghatások jelennek meg, hogy életre hívják a Fény harcosainak energiáját a térben, amely segíthet megküzdeni az integritásunk, a szabad gondolkodás, a szabad választás jogának, illetve a testünk és lelkünk alanyi jogú birtoklásának megtartásáért, amely sok szempontból bizony veszélybe került az elmúlt két évben.

A „Szólok Hozzád” című könyvünkben mutattuk be, hogy született egy újabb harci kódokkal megáldott közösség – a Jeromosi sorsösvény követei – akik a Krisztusi közösség harcosai, védelmező Grál lovagjai lettek, hogy immár a Fény harcosaiként, nem fegyverrel, nem háborúkban, hanem a szív és a szellem erejével mozgatott energiák és felszentelt erők minőségeivel tegyék azt, amire a sorsuk elszólítja őket.

A Jeromosi út gyönyörű történetét érdemes is elolvasni a napokban a Szólok Hozzád című könyvünkben. (468-503. oldal)

A mai nap Antares-kódjában látható, hogy a 2-es Házas Nyilas Nappal együttállásba kerül a Lupus csillagkép (a Farkaskutya csillagkép) két fontos sugara, amely Jeromos történetét jeleníti meg az égbolton.

Az egyik legfontosabb csillagsugár, a gamma Lupi, amely e farkaskutya szíve helyén ragyog, s amely azt az elszántságot, mindenekfeletti hűséget, odaadást fejezi ki a védelem szolgálatában, amit Jeromos mutatott fel Jézus és Magdolna irányába. Fontos tehát, hogy ebben a csillagban rejlik egy felvállalás, egy elköteleződés sorskódja a Krisztusi közösség, a Jézusi ideák, de különösképpen bizonyos apostoli küldöttek, vagy egyetlen mélyen szeretett mesternek, vezetőnek tartott személy irányában, akit az ő „falkavezérének” fogad, és akit az élete árán is meg akar védelmezni. Tehát gamma Lupi csillagához kötődik a védelmező kutya, mint testőr ígérete, elköteleződése, hite, elszántsága és mindenek felett való örök időkre szóló hűsége, gazdája, mestere, vezetője felé.

S ide kívánkozik az is, hogy sajnos olyan időket is élünk most, amelyben számtalan szülő harcol elszántan a gyermekeik mentális és fizikai egészségéért egy olyan elsőtétülő világban, amelyben veszélyes tudományos hitrendszeren alapuló kényszerítések és zsarolások közepette kell fennmaradni. …

Ezt követi az epszilon Lupi csillaga, amely az a pont a csillagábra farkasának testén, ahol a szolár-csakrája tájékán áthatol rajta a kentaur nyila vagy dárdája, vagyis ez a sebesülésének helye, amely a mitológiai történetben a halálát okozza. Az égi sugallatok szerint ez a csillag tükre lesz azoknak a helyzeteknek, sőt életeknek, amelyekben ez a mesterét, vallását, közösségét nagy elszántsággal és hittel védelmező harcos „kutyalélek” feláldozódik, az életét adja, vagy súlyosan megsebesül – testi és lelki sebeket gyűjtve. Éppen ezért előfordulhat, hogy ezek nyomán megjelenik benne egy nagy félelem és egy bátortalanság is. Ez tehát a „gyáva kutyus képzete”, aki behúzott farokkal visszavonul a sarokba, és nem mer támadni, már nem mer szót emelni, nem mer kiállni a reá bízott emberért vagy közösségért, s így nem tudja beteljesíteni feladatát és sorsát sem. Ami persze óriási belső vívódásokat okoz számára is, és egy fájdalmas elégedetlenséget önmagával szemben. Ezen egykori fényharcos gyógyulása szempontjából lényegi kérdés, hogy először is fel kell ismernie a szerepét, majd pedig be kell vallania önmagának a gyávaságát. Ezt követően egy mély meditációs munkával meg kell találnia, majd pedig meg kell gyógyítania a sebesüléseit a múltban, ahhoz, hogy vissza tudjon állni a helyére. Mert igazán csak akkor találja meg a boldogságát, ha visszaléphet a sorsába és véghezviheti az egykor elvállalt feladatát.

Mindezek mellett a Merkúrral béta Lupi csillaga kerül együttállásba, amely azt a minőséget jeleníti meg, ami ennek a védelmező, harcos farkaskutyának a bátorságát, harcos erejét, akár dühét is jelenti, és azt a lendületet, amivel kétely és félelem nélkül is nekiront bárkinek, aki az általa védelmezett személyt, közösséget, ideát, vagy templomot megtámadja.

Mindezeken túl, szép erőpontja a mai konstellációnak a 9-es Házban felragyogó Hold is, amelyre az Isteni Törvények és az Isteni Igazságszolgáltatás erejét kinyilvánító Betelgeuse és Menkalinam angyali csillagai vetülnek, hogy hitet adjanak a további küzdelemhez az igazságért és a hitünk megtartásáért.

Mindezek nyomán azt ajánljuk, hogy feltétlenül érdemes ezekben a napokban tudatosan és intenzíven foglalkozni a teremtéseinkkel. Az Isteni Sorsunk legmagasabb rezgésű fénybirodalmából hívjuk be a teremtő álmainkat az életünkbe egy tiszta teremtő imában és vizualizációban, akár egy szakrális szertartás keretében, amelyben a lelkünk legtisztább erőit szólíthatjuk meg ebben a több napon át tartó kollektív manifesztációs folyamatban!

Mindebben nagy segítséget nyújthat az ezzel a témával foglalkozó meditációs CD-inkkel való belső munka is: „A Bőség Forrása” (4800 Ft), „A Teremtő folyamatok első kulcsa” (4300 Ft), „A Teremtő folyamatok második kulcsa” (4300 Ft), és a „Teremtő folyamatok harmadik kulcsa” (4300 Ft), amely éppen azt tanítja meg, hogy hogyan lehet csillagemberként ebben a 3. dimenziós földi világban manifesztálni az álmainkat. Illetve az új, „Teremtés negyedik kulcsa – a Kvantum-teremtés titka” című rendkívül nagy erejű meditációnk. (5800 Ft) Sőt nagy erőt adhat ezekben a napokban „A Harcosok Szakrális Útja I-II”című meditációs dupla CD-nkkel (5800) való szellemi munka is.

Ezekről bővebben is olvashatsz honlapunkon: https://csillagnemzetsegek.hu/termekek/meditacios-cd/ 

A CD-k megrendelhetők: a rendeles@csillagnemzetsegek.hu címen vagy a +36/20 9828321-es számon.

(Szeretnénk jelezni, hogy amennyiben azt tapasztalod, hogy ez a szám ki van kapcsolva, az csak annyit jelent, hogy a postázásokat és a kapcsolattartást végző Hirt Kati éppen elfoglalt, de utána mindenkit vissza szokott hívni.)

Szeretnénk a mai napon érvényes akciónkkal is támogatni ezt az aktív teremtő időszakot, így a Teremtő folyamatok első, második, harmadik és negyedik kulcsa című meditációs CD-ink együttes megvásárlása esetén a CD-k ára 18.700 Ft helyett csak 16.000 Ft lesz! Míg „A Harcosok Szakrális Útja I-II”című dupla CD 5800 Ft helyett, csak 5000 Ft lesz.

Borítókép: Szabados Emese

Zene: Christopher Lloyd Clarke, RoyaltyFreeMeditationMusic.com és a Pond5.com által értékesített zenei elemek és effektek 

A megrendelés módjáról már egy külön menüpontban is olvashattok a honlapunkon:

https://csillagnemzetsegek.hu/megrendeles-modja/

 

Namaste

Dr. Czeizel Beatrix és Greskó Anikó

Kép: Gene Raz von Edler, köszönet a művésznek

 

Kapcsolódó Antares-kód

error: Content is protected !!