Eljött egy újabb szombat és ezzel egy újabb lehetőség a Fényküldöttek kapcsolódására és közös munkájára a Földbolygó sorsáért és a Felemelkedés álmának megvalósulásáért a „Mer-Akai védelmi pajzs és az Új Felemelkedés Híd kiépítése” vagy „A személyes és kollektív kvantummező megteremtésének szakrális rítusa” címmel kiadott meditációnk átélésével akár egyedül, akár kisebb-nagyobb csoportokban szerte az országban és már a világon is.

Legyen a mottója ennek a mai napnak ez a videó, amely tavaly éppen ilyenkor született.

A 2020-as év a Bálnák Csillagnemzetségének éve volt, amelyben kapcsolatba lépett velünk egy gyönyörű bálnalélek, aki úgy mutatkozott be, hogy ő Oghra-ím. Mintha az ő varázsigéire, e gyönyörű bálna dalára ébredtünk volna az egyik hajnalon, és tanúivá váltunk, annak a különös fényvarázslatnak, ahogy a hangok kódokká nyíltak, szimbólumokká, fényjelekké oldódtak, amelyeket kellő munkával és ismétléssel, vagyis repetitíven beleénekelve a térbe, a bálnák képesek felépíteni bizonyos portálokat, speciális dimenzió kapukat, amelyek tulajdonképpen a Felemelkedés pilléreiként emelkednek majd a világok közötti ürességet átívelve.

Felhangzott tehát a Bálnák Imája, amellyel bele tudják énekelni azokat a jeleket a térbe, ahol átjárók nyithatók most, és tárulhatnak majd fel a Föld 3. dimenziós erőterében, hogy összekapcsolják a mi világunkat a bolygónk 5. dimenziós létterével, Yahuna Gaia birodalmával. Az óceánok éneklő hegyei képesek megemelni a rezgésszintet ott, ahol elidőznek, ahol köröznek, és ezzel egy energetikai áthangolást végeznek az adott térségben, mely által kaput nyitnak és mutatnak számunkra is a Felsőbb Valóság felé.

Ez a Bálnák imádsága az ébredésért, a megváltásért és a Felemelkedésért.

Csodálatos élmény volt kicsit belehallgatni ebbe a gyönyörű varázslatos világba, és érezni, ahogy ezt a mantrát követve a mi életterünk is átitatódhat ezzel a végtelenül tiszta ébresztő kóddal. Magával ragad, világon reptet át, feltárja a láthatón túli valóság titkait, és a megsejteti a nagy készülődés mozzanatait a Fényben. …..

A mai Rák Újhold idején, amely megtelik finom intuitív jelenléttel, az Égi világokra való nyitottsággal, sőt az Ikrek Ascendensen keresztül ható Merkúr segítségével még érzékenyebben fogadhatjuk a felsőbb útmutatásokat, ezért megosztjuk veletek újra ezt a szent mantrát, hogy együtt tágulhassatok vele, beleérezve a kozmikus csend mögötti Üzenetekbe!

Mély szeretettel

Dr. Czeizel Beatrix és Greskó Anikó

 

(Közvetítő és előadó: Dr. Czeizel Beatrix

Videót készítette: Szabados Emese

Zene: Christopher Lloyd Clark – Into the Deep, RoyaltyFreeMeditationMusic.com)

 

 

Találkozzunk tehát lélekben ma is 17-22 között bármikor, amikor neked megfelel!

Csodálatos, áldott élményeket és igazi mély lelki elragadtatást kívánunk mindenkinek!

Szeretettel

Dr. Czeizel Beatrix és Greskó Anikó

 

(A fent említett CD-k megrendelhetők a +36/ 20 9828321-es számon, vagy a rendeles@csillagnemzetsegek.hu címen)

 

(Ezúttal is kérnénk, hogy tisztelve a munkánkat csakis saját használatra rendeljétek meg a hanganyagokat, és azt ne továbbítsátok másoknak, ne sokszorosítsátok. Köszönjük)

error: Content is protected !!