A következő napokat egy nagyon szép csillagsugár hatja át, ugyanis az Angyalok Csillagnemzetségének útján megismert Canopus csillaga – amely az Argo, vagy ma már sokszor Carina néven szereplő (Hajógerinc) csillagkép alfa csillaga – július 6. és 10. között együttállásba kerül a Napunkkal.
Ez egy olyan 7. dimenziós csillagtér, amely önmagában is az Angyali Bárka szimbóluma, úgy is mondhatjuk, hogy kikötője az eloldozódás előtti pillanatoknak, ahová sorra érkeznek meg az Isteni akarattal felruházott, bizonyos küldetéskódokkal útra bocsátott angyallények. Azután beszállnak e varázslatos szépségű Mennyei Bárkába. Mindegyikőjük egy különleges lángot tart a kezében, amelynek minősége, színe, csillogása és a benne égő Isteni kód mintázata más és más. A láng belsejében, a fény kontúrjai mögött számtalan holografikus pecsét ábrája tűnik át, amelyekben az Isteni akarat és Égi terv minden lépése, minden útra bocsátó parancsa, sorskódja, és az úti célok pontosan körvonalazott helyszínei szerepelnek. Ezek a kódok irányítják az angyallényt a felé a világ felé, ahová a küldetése szól.
Tehát, ha valakinek az ©Antares-kódjában ott találjuk e csillagsugár vetületét, tudhatjuk, hogy egykor ő is fellépett e Bárka fedélzetére, hogy egész sorsát felajánlja a szolgálatnak, és az angyali küldetés elkötelezett hírnökeként útnak indult, hogy sok más állomás után egyszer megérkezzen a Föld nevű bolygóra. Canopus küldötti minősége egy jellegzetes merkúri analógia, az Isteni hírnök léte fogalmazódik meg benne, aki elhozza a lángot, hogy átadja az Égi üzenetet.
Canopus üzenete az, hogy ez a sors életre kelt, és bele vagyon írva földi napjaink pergamenjébe is, már csak érteni kell megtanulnunk e jeleket, hogy azokká a küldöttekké, megvalósító álomőrzőkké váljunk, akiknek az Isteni szándék elképzelt bennünket!
(Csillagnemzetségek – Lélekcsaládok, 112. oldal)
És persze éppen ma válik egzakttá a Nap-Szíriusz együttállás is, amelyről az előző csillagüzenetben adtunk hírt, amelyet feltétlenül érdemes tudatos figyelemmel és aktív teremtő energiákkal megélni!
Továbbá szeretnénk kiemelni, hogy ezekben a napokban adhat igazán csodálatos spirituális élményt „Az Angyalok Bárkájának rejtekén” című meditációs CD-nk is, melynek részletesebb bemutatását megtalálhatjátok itt és a honlapunkon:
„A 2020-as évben, amelyben az Angyalok és a Bálnák csillagnemzetségének sorsa összeért, újabb csodálatos felfedezőutat nyitottak meg számunkra az Égiek, amelyben feltárták az Argo Navis, vagyis az Argonauták hajójáról elnevezett csillagkép újabb mélységeit, amelyet a Csillagnemzetségek – Lélekcsaládok című könyvünkben az Angyalok Bárkájának neveztünk. Ebben a különleges csillagutazásban egy olyan misztérium nyílik föl, mely által belső élménnyé, személyes tapasztalássá válhat néhány újonnan feltárt csillagvalóság üzenete.
Ez a meditációs ösvény elsősorban azok számára lesz nagyon fontos és felemelő élmény, akik a Csillagnemzetségek – Lélekcsaládok című könyvünk nyomán az Angyalok vagy a Bálnák csillagnemzetségében ismertek magukra a csillaggyökereik szintjén, mert bennük bizonyára szépséges lélekgyógyító élménnyé válhat minden felismerés.”
A CD vagy MP3-as hanganyag ára: 3500 Ft, amely a mai napi akciónk keretében csak 3000 Ft lesz!
Megrendelhető a +36 20/9828321-es számon, vagy a rendeles@csillagnemzetsegek.hu címen MP3-as hanganyag vagy CD formátumban.
Borítókép: Sergej Nivens képéből Szabados Emese
Zene: Christopher Lloyd Clarke, RoyaltyFreeMeditationMusic.com és a Pond5.com által értékesített zenei elemek és effektek
(Ezúttal is kérnénk, hogy tisztelve a munkánkat csakis saját használatra rendeljétek meg a hanganyagokat, és azt ne továbbítsátok másoknak, ne sokszorosítsátok. Köszönjük)
(Szeretnénk jelezni, hogy amennyiben azt tapasztalod, hogy ez a szám ki van kapcsolva, az csak annyit jelent, hogy a postázásokat és a kapcsolattartást végző Hirt Kati éppen elfoglalt, de utána mindenkit vissza szokott hívni.)
A megrendelés módjáról már egy külön menüpontban is olvashattok a honlapunkon:
https://csillagnemzetsegek.hu/megrendeles-modja/
Namasté
Dr. Czeizel Beatrix&Greskó Anikó
Kép: Josephine Wall, köszönet a művésznek!