Egy nagyon szép folyamat kezdődik meg az égbolton felettünk idén is, mégpedig a Napunk és a Cassiopeia csillagkép csillagainak közös csillagtánca, amely nagyon fontos üzenetekkel töltheti be az április 22. és május 18. közötti időszakot. Ezekben a hetekben mintha az égi hajósok bárkája finoman beúszna e csillagalakzat fényterébe, hogy ezen öt csillagvilág fénykódokba és különös találkozásokba írt szellemi üzeneteit a Nap Kapuján keresztül a mi földi világunkba vetítse. A Cassiopeia csillagkép görög mitológiai jelentésével ellentétben a Galaktikus Akasha Krónikák tükrében ez a világ a Miopé csillagkép, amely azt jelenti, hogy az „Ég oszlopai”, melyek olyan galaktikus átjárók és égi hidak, melyeken keresztül a pegazus küldöttek útjukra indulhatnak a rájuk bízott küldetésük szerint.

Ebben a gyönyörű hosszú csillagkeringőben elsőként Caph csillaga ragyog együtt a Nappal (április 22-27.), hogy visszahozzon bizonyos emlékeket akár ebből az életünkből, akár a korábbiakból; a földi világból, vagy éppen csillagbéli gyökereink kapcsán. Az emlékezés és emlékeztetés időszaka lesz ez, amelyben fontos lehet feldolgozni olyan eltemetett emlékeket, amikkel nem tudtunk megbirkózni eddig, mégis a testünk és a lelkünk egyensúlya és gyógyulása megkívánja az emlékezés felzaklató, majd pedig megnyugtató és lerendező folyamatát.

A következő lépésben pedig Schedir csillagsugara fonódik össze Solana sugaraival (április 25-30.), hogy a szeretet és összetartozás nevében rámutasson olyan kapcsolódásokra, amelyek valójában nagyon fontos lélekkötelékek, olyan kapcsolatok, amelyek az égben köttettek és a sorsunkba írt történések. Fontos lesz tehát éberen figyelni, mert ezekben a napokban a találkozások, az emberi kapcsolódások rejtik az üzeneteket. Minden párbeszédnek, minden szónak, érintésnek, ölelésnek jelentősége lehet, mert az emberi interakciók lesznek a tükrei az égi jeleknek. ….

(Hamarosan folytatjuk)

Namasté

Dr. Czeizel Beatrix&Greskó Anikó

 

Kép: Kagaya. Köszönet a művésznek!

error: Content is protected !!