Szeretnénk jelezni felétek, hogy a Napunk, égi útja során a december 14. és 22. közötti időszakban végigvonul a Skorpió csillagkép farkát megjelenítő spirálvonal mentén, mintha arany palástját szinte beleoldaná e csillagfények erőterébe. Amint megismerhettük a csillagnemzetségek tanításaiból, az itt felsorakozó öt csillag – Lesath, Shaula, Girtab és Sargas, majd pedig Wei, ahonnan már a Skorpió szívéig vezet az út, mégpedig Antares csillagához – a halál és elengedés folyamatának stációit fogalmazza meg.
Erről részletes tanítás olvasható a Csillagnemzetségek könyvünkben (Csillagnemzetségek – Lélekcsaládok, 342-344. oldal/az új kiadásban 399-406. oldal), de itt talán annyit érdemes kiemelni, hogy bár nagyon borongósnak hat mindez most, mégis a legtöbb család életében a Karácsony közeledtével elkerülhetetlen az emlékezés folyamata. A Szeretet ünnepének hívásával számba vesszük a szeretteinket és mindazokat, akik valaha fontosak voltak számunkra, mert igazán szerettük őket, vagy őszintén szerettek bennünket. Akikkel összefonódott a sorsunk. S közben voltak, akiket el kellett engednünk vagy el kellett veszítenünk.
Ez az év sajnos még inkább megrezdíti ezt a kollektív fájdalmat is, s olykor egy nagy csillagemberi családnak érezhetjük magunkat, ahol vannak közös veszteségeink, a csillagokba hazatérők, akiknek emlékét együtt kell őriznünk tovább, akik helyett mi dúdolunk, akiknek hagyatékát mi folytatjuk.
Kétségtelen, hogy van egy erőteljes kivonódási hullám, különösen szeptember óta, és sok lélek érzi úgy, hogy ez a mostani körénk rendezett világ kevéssé marasztalja már, így elfogadja a hazahívó hangot. … De mivel ennek az évnek a legharsányabb hangja a „félelemkeltés” volt, a távozóknak át kell küzdeniük magukat ezen a sűrű asztrális félelemszöveten. A következő napok azonban olyan kapukat nyitnak, ahol a mi emberi szíveink összefogása és az imáink mentén nagyon komoly segítséget nyújthatunk a nemrégiben eltávozott lelkeknek, hogy most elérjék a Fények Birodalmát és valóban békére leljenek.
Ugyanakkor a Skorpió csillagkép legnagyobb misztériuma éppen a halál illúzió voltának feltárása, s most mindez olyan módon kel életre az emberi szívekben, hogy ráébredhetünk arra, hogy akit tisztelettel, szeretettel és békével őrzünk a szívünkben, az valójában örökké él. Örök életet nyert, és ilyenkor mindig újjászületik bennünk, mert bejárva a veszteség és bánat ösvényeit mi magunk adunk nekik új életet a szívünk megújuló erejéből és hitéből, amelyből egy aranyhíd épül feléjük, a lelkük birodalmának valóságáig. …
És akkor a csillagok ezüsthídján át mintha égi hírnökök érkeznének, hogy meghozzák a hírt a szeretteinkről, vagy a távol lévőkről, hogy a készülő ünnepen – amikor majd minden külső zaj és fölösleges erőfeszítés elcsendesedik, s lélekből fakadóvá válik minden mozdulat – akkor mindenkire gondoljunk, aki fontos és mindenki elférjen a szívünk megterített asztalánál. …
Most tehát felkészülünk, elengedünk, rendet rakunk, megpróbáljuk lehántani a lényegtelent, hogy végül csak azt tegyük, azt mondjuk, azért gyűljünk össze, ami lényeges… Hiszen ebben az évben átrendeződtek a prioritások és minden megmaradó emberi kontaktus igazán becses kincset jelent, amit gyöngéd szívvel kell őriznünk.
S akkor a mennyei áldás bizonyosan beragyogja majd az Ünnepet a szeretet legtisztább fényével!
Namasté
Dr. Czeizel Beatrix és Greskó Anikó
Kép: Josephine Wall, köszönet a művésznek!
