Minden évben ilyenkor válik igazán láthatóvá a Perseidák meteorraja – amelynek a 109P/Swift-Tuttle üstökös a szülőégitestje –, miközben a Földbolygó áthajózik ezen a sok apró galaktikus porszemcséből álló mezőn. Nevét a Perseus csillagképről kapta, mert a Földről figyelve úgy tűnik, mintha onnan érkeznének ezek a gyönyörű fényjelenség kíséretében felhevülő és elégő meteorszemcsék. Az augusztus a hullócsillagok hónapja, mert a tiszta éjszakai égbolton akár 60-100 hullócsillagot is láthatunk óránként. A július 23-tól augusztus 20-ig jellemző folyamat csúcspontját rendszerint az augusztus 12-13-i éjszakákon éri el.
A népi hagyomány szerint a hullócsillagok, magukba zárják az álmainkat, és ha lelki kapcsolatba lépünk velük, akkor már úgy hullanak a Föld felé, hogy fénymagjuk elültesse a rájuk bízott teremtő álmainkat a bolygó életszövetébe, s így segítségünkre legyenek azok megvalósításában. Sőt már azt is tudjuk, hogy ezekben a kis fénypontokban most megcsillan a Feltétel nélküli elfogadás üzenete is Merak csillagának áldásával.
Ahogy a legutóbbi csillagüzenetünkben már megosztottuk, idén még egy csodálatos jelenés is feltűnt a csillagos égbolton a Neowise üstökös formájában. Így, ebben a sok szempontból rendkívül zavaros és kritikus 2020-as évben még nagyobb jelentősége és hatása van a Göncöl Szekér alakzatában rejlő csillagoknak. Ugyanis a márciusban felfedezett Neowise üstökös a földi láthatósága idején éppen a Lynx, majd a Nagy Medve és benne a Göncölszekér csillagképe alatt vonult el, mintha ez a galaktikus hírnök az égre néző emberi tekinteteket és egyben az emberek szívét a csillagokba rajzolt Krisztusi Misztérium Iskola titkai felé szerette volna irányítani. Július 11-18. között a Krisztusi Templomot védelmező megtért, egykori harcos, a Jeromosi életút archetipikus üzenetét emelte ki, a Lynx csillagábrán keresztül, amelyről részletesen írtunk a Szólok Hozzád című könyvünkben. Majd július 18. és 30. között a Nagy Medve rejtekén ragyogó Mennyei Szekér hét titkát, a szív beavatásának hét misztériumát világította meg. Most pedig már a Coma Berenices csillagképnél jár, és abban Diadem csillagüzenetét emeli ki az áldozathozatal szakrális gyakorlata által.
Az üstökös két csóvája mindeközben mintha a polaritások játszmái mentén kibontakozó kétféle globális sorsalternatívára emlékeztetne, amelyben nekünk magunknak kell eldöntenünk és aktívan tennünk is azért, hogy a Fény útja és a bolygószintű Felemelkedés reménye továbbra is velünk maradhasson.
Boldog álmodozást kívánunk mindenkinek!
Namasté
Kép: Kagaya, köszönet a művésznek!