Úgy tűnik, hogy igazán szép és magasztos időszakot élhetünk át, ugyanis egy újabb égi ajándék érkezik, mivel július 10. és 15. között az Unikornis Csillagnemzetség sorsából megismert Delta Monocerotis csillagának fénye finoman összefonódik a Nappal, melynek hídján át mintha égi áldást vetítene a párkapcsolatok és minden lélektársi kötődés ősi szövetségének erőterébe. Hogy akinek a szíve már biztonságra lelt és foghatja megtalált társának kezét, egy még nagyobb mélységet találjon meglévő kapcsolatában, újabb inspirációt nyerve, hiszen minden egyes kapcsolat lángját szüntelenül táplálni kell nap, mint nap megújuló hittel és gyöngédséggel.
Új szeretet-erő érkezhet oda is, ahol a lángolás már kicsit elhamvadt, hogy a párosság tagjai felismerjék és emlékezzenek újra, hogy mi is volt az, amit egymásban megszerettek, amiért egymás felé vonzódtak, s amiért életüket összefűzték egykor, s talán újra ugyanazzal a szemmel, a szeretet tekintetével tudnak egymásra nézni. S akik még keresnek, most figyeljenek a jelekre, járjanak nyitott és befogadó szívvel, mert lehet, hogy épp ez lesz az a pillanat, amikor a hiányok begyógyulnak és a hosszú keresés ösvényei egymásba érnek. …..
Boldogságos szeretet- és szerelem pillanatokat kívánunk mindenkinek!
Namasté
Dr. Czeizel Beatrix&Greskó Anikó
Kép: Carol Cavalaris, köszönet a művésznek!