A mai csillagos égbolt egy gyönyörű Istennői energiával ajándékozza meg a földlakókat és Gaia minden teremtményét, amely egy csodálatos gyógyító és emlékező időszakot nyit meg előttünk.
Ugyanis május 18. és 24. között Alcyone, majd a Plejádok valamennyi gyönyörű csillagvilága együttállásba kerül a Napunkkal.
Egymás után felsorakoznak tehát ezek a szívünkhöz oly közel álló, mélységes otthonérzést sugárzó csillagok: Alcyone, Merope, Maya/Maia, Sterope, Taygeta, Élektra/Electra, Kelaino/Celaeno, Pleione és Atlas. Aki megismerte már az Átlényegülés Kapujában vagy a Csillag-Sorsok című könyvünkből a Hét Nővér csodálatos történetét, melyet sok további részlettel gazdagítottunk a Csillagnemzetségek tanításai által tudhatja, hogy milyen különleges és kiváltságos pillanat ez. Olyan, mintha ezekből a Fény-városokból, mint csillag-szigetekből egy híd nyújtózna felénk, hogy átadja azoknak a csillagoknak az üzenetét, amelyek a Naprendszer felügyeletével és szellemi irányításával lettek megbízva az Ég által – néhány további csillag mellett – a földi idő kezdete óta.
Alcyone gyönyörű szentélye a Foton öv aktuális üzeneteit küldi felénk ebben az évben is, amelyek az Isteni Terv elénk vetített láncszemei a kollektív szellemi fejlődés és ébredés további lehetőségeivel.
S a csillagnemzetségek tanításai által azt is tudhatjuk már, hogy e csillagok fénye által a gyógyító angyali közösség, az unikornisok, a delfinek, az Istennő égi papnői, és a csillagember útjának legfénylőbb bölcsességét kifejező létezők – Áhann és Iota – üzennek nekünk és küldenek nagyon fontos tanító, beavató és gyógyító sugarakat.
2014-ben épp ekkor érkezett el hosszú idő után talán a legnagyobb és legígéretesebb lehetőség az „Elektra-sors” karmikus fájdalmának feloldására. 2015-ben pedig a másik oldalról, a Szíriuszbeli férfiak átéléseinek fájó lenyomata kaphatott egy gyönyörű gyógyító érintést a Melchizedek tudatosság misztériumainak közvetítése által.
De természetesen most is újra megrezdülhetnek ezek a galaktikus emlékek mindazokban, akik egykor csillagpapnői voltak ennek a világnak és átélték azt a nehéz zuhanást, s a sorsukból való kihullást, amit a Csillag-Sorsok című könyvünkben részleteztünk a Plejádok csillagtörténelmének keretében.
Érdemes lenne tehát újraolvasni ezt a fejezetet, és minden olyan testi-lelki fájdalmat, karmikus terhet, nehéz kapcsolati mintázatot, sőt mágikus köteléket, amelyet ez a sajátos női sors és közös kapcsolati emlék hordoz fontos lenne felajánlani a most eláradó kegyelmi gyógyításnak. Ugyanis egy nagyon mély, kollektív szintű oldás történhet megint a napokban. (Ebben nyújthat segítséget a Csillagkódok sorozatban kiadott Elektra útját megjelenítő gyógyító meditációs CD-nk is, továbbá a „Gyógyító utazás Anima-Animus lélektükrében”, illetve a legújabb „A párosság misztériumának égi és földi gyökerei” címmel megjelent meditációnk.)
Legyünk hát ebben is tudatosak, éberek, és csak hagyjuk, hogy a szívünk csordultig teljen az ismerősség érzésével, a csillagokban való hazatalálás élményével! Legyünk aktívak, tegyük meg mindazt, amire inspirációt érzünk, kapcsolódjunk boldogan és kövessük az Istennő és a Melchizedek Lélek beavató folyamatának elénk vetített lábnyomait!
Namasté
Dr. Czeizel Beatrix és Greskó Anikó
Kép: Bruce Harman, köszönet a művésznek!