A Téli Napforduló üzenete

2019.december 22. 5:20, Budapest (UTC+1)

A Téli Napforduló az ősi tradíció szerint a Fény diadalának ünnepe. A természeti népek mélyen hitték, hogy az ő emberi közösségük egyesített tudatmezeje és az ezen az éjszakán bemutatott szakrális rítusok is fontosak voltak ahhoz, hogy tovább billentsék az év sorskerekét, és legyőzve a nyári napforduló óta egyre csak növekvő sötétséget megszólítsák és behívják a Fény erejét az ő emberi valóságukba. Ez tehát egy misztériumjáték, mely által szellemi értelemben minden tudatos és szellemi úton járó emberi lélek megküzdhet a maga fényéért a benne megjelenő vagy körülötte megmutatkozó félelemmel és sötétséggel szemben, hogy a fény kívül is megjelenjen, s így egyre hosszabbak legyenek a nappalok, miközben rövidülnek az éjszakák.

Ez a pillanat minden évben egy kicsit más minőséget bont ki, mintha újabb és újabb utakat és lehetőségeket mutatna meg a nagy transzmutációra, és az árnyékok fénybe való átfordításának szakrális mozzanatára. Különösen nagy erejű az idei pillanat, ugyanis a mi földrajzi szélességünkön a Fény Hitébe kapaszkodó Nyilas Ascendensen keresztül árad el az üzenet. Amelyet egy rendkívüli stelliumot felsorakoztató 1-es Ház követ, amelyben Pallas Athene, a Merkúr, a Bak jegyébe éppen belépő Nap és az optimista, sokszínű reménnyel áthatott Jupiter együtt formál fénykoszorút.

Erőt gyűjthetünk, és sok-sok valódi szeretethangot a szívünkbe… Átjár az ünnep hangulata, és kicsit távolra kerülhet a zaklatott ajándékbeszerző hullám zaja.

A hamarosan teljes valójában is bemutatkozó Plútó-Szaturnusz együttállás a Vénusszal kísérve a 2-es Házban formál egy szigorú önelemzésre hívó mozzanatot, hogy lehántson minden sallangot, lehűtse a csak erőlködésből kiszolgált felfokozott fogyasztói lázat, hogy egyre több családban, baráti körben csak az számítson, amit a szívünkben érlelt kincsekből ajándékozunk egymásnak. Hogy nehogy elhiggyük, hogy hiteleket kell felvennünk még azért is, hogy elegendő vásárfiát pakoljunk a fa alá. …

Ez az összefogás, az érzékeny odafigyelés, az együttérzés, a megbocsátás és a szeretet felszabadító ünnepének készül lenni, hogy valódivá váljunk minden tényleg fontos emberi kapcsolatunkban, miközben Gaia Kundalini Kígyója éppen most éri el a csillagokat és szólítja meg az Égi bölcsesség hangját és üzeneteit. Csak így hallhatjuk meg a fokozatosan kibomló Isteni Terv programját.

Töltsük tehát valódi, szívből jövő egymás felé nyújtózással, teremtő álmodozással és a fény hitével áthatott elmélkedéssel ezt a napot, amely mögött már ott van az elmúlt hónapokban átélt mély belső transzformáció, a sokféle elengedés és felismerés is; ezért most megerősödött lélekkel egy letisztultabb belső vízió mentén léphetünk át az ünnep fényének boltívei alatt egy új teremtő ciklus felé indulva!

Fogadjuk hát hálával, köszönettel és igazán nyitott szívvel ezeket a most felnyíló égi sugallatokat, miközben bejárhatjuk a magunk misztériumutazását a Fény diadaláért önmagunkban és körülöttünk!

 

Legyen áldott, békés, meghitt és igaz szeretetből fakadó az Ünnepetek!

Namasté

Dr. Czeizel Beatrix és Greskó Anikó

 

Kép: Céline Grandidier, hálás köszönet a művésznek!

 

az üzenethez tartozó ©Antares-kódok

 

 

Categories: Uncategorized

error: Content is protected !!