Nagy örömmel jelezzük felétek, hogy november 29. és december 5. között Antares gyönyörű 7. dimenziós csillagtere együttállásba kerül a Napunkkal, hogy ezen a nagy erejű csillagportálon keresztül megnyissa a galaktikus emlékezet kapuját. Antares csillagtere az Angyalok Csillagnemzetségének azon állomása, ahol a Galaktikus Akasha Krónikák kaptak helyet, ráadásul minden emlékszem rendkívüli erejű sajátos hangkódok formájában íródik bele a kollektív emlékszövetbe. Mi ezen a kifejezhetetlenül varázslatos csillagvalóságon keresztül kaptuk meg a Csillagnemzetségek tanításait is, ezért nagyon közel áll a szívünkhöz.

„… Antares Angyali közösségének az a feladata, hogy megőrizzenek minden itt születő „fénytojást”, vagyis a Teremtő Elme minden ideahullámának teremtményét, az Isteni Terv minden egyes lépését, mint a kozmikus emlékezet láncszemeit és azokat feljegyezzék az itt őrzött Élet Könyvébe, amely felfogható úgy is, mint egy holografikus fénykódok és hangkódok formájában megfogalmazódó könyvtár adatbázisa. Tehát minden olyan idea, amely valaha elhagyta az Isteni Elmét és megvalósulni vágyott, fel van jegyezve Antares Akasha Krónikái között, majd pedig az is feljegyeztetik teljes részletességgel, hogy ezek milyen mértékben valósultak meg, váltak teljessé, és tükrözték az eredeti akarat, cél és álom tökéletességét.

Tehát valamiképpen még azt is mondhatjuk kicsit profán hasonlattal, hogy ők az „Angyali írnokok”. Sokkal inkább kifejező azonban, hogy ők az emlékezők és az emlékeztetők!

A kollektív galaktikus emlékezet őrzői, sőt Antares az Isteni emlékezet kivetülése is!”

(Csillagnemzetségek – Lélekcsaládok, 110. oldal, az új kiadásban 125. és 167. oldal)

Ez a csillag tehát most elküldi üzeneteit felénk azáltal is, hogy velünk együtt emlékezik olyan dolgokra a földi vagy akár galaktikus átéléseinkből, amit most nagyon fontos felidéznünk, hogy egyre tisztábban összekapcsolódhassunk Isteni Sorsunkkal és beteljesítsük az erre és a következő évre szánt feladatainkat egyénenként is és egy nagy emberi közösségként is ezen a bolygón. Sőt, most történik a következő időszak és év Isteni Tervének lehorgonyzása is, amelyből fontos részleteket sejthetünk meg ezekben a napokban.

Csodálatos álmokat és felnyíló emlékeket kívánunk nektek!

Namasté

Dr. Czeizel Beatrix és Greskó Anikó

 

Kép: Kagaya, köszönet a művésznek!