Nagy örömmel osztjuk meg veletek is a legújabb csodálatos hírt, mely szerint a Csillag-Sorsok című könyvünk angol kiadása (Stellar Destinies Volume I) győztes helyezést ért el a New Age kategóriában, továbbá második helyezett lett az Angels&Spirit Guides kategóriában a neves amerikai székhelyű „3rd International Excellence Body, Mind, Spirit Book Awards” versenyén, amelyen kifejezetten csak ezoterikus, spirituális témájú könyvek indulhattak. Ezért különösen becses és nagy értékű eredmény ez.

Itt találhatjátok a nyertesek listáját, és azon belül a lap tetején és közepe táján a két kategóriában szereplő nyertes könyvünket is:

http://www.bmsbookawards.com/3rd-annual-bms-winners-and-finalists.htm

A Stellar Nations – Soul Families (Csillagnemzetségek – Lélekcsaládok) és a Calling You (Szólok Hozzád) csodálatos nemzetközi sikerei után, amelyekről már korábban beszámoltunk, valóban nagy öröm, hogy ezúttal a Csillag-Sorsok tanítása is megérintette a zsűrit, és ilyen komoly helyezést érhetet el egy nemzetközi porondon is a spirituális könyvek versenyében.

Köszönjük a támogatást, és ha velünk örültök!

Mindezt szeretnénk egy újabb akcióval megünnepelni, amelynek keretében a következő 3 napban, vagyis március 17-20. között a Csillag-Sorsok című könyvünk 8200 Ft helyett 7000 Ft-ért lesz kapható.

Itt pedig megtalálhatjátok a könyv részletesebb bemutatását magyar és angol nyelven is:

 

„A Csillag-Sorsok könyve a nagysikerű Átlényegülés Kapujában I és II könyvek ötödik átdolgozott, együttes kiadása csodálatos illusztrációkkal és új üzenetekkel bővítve, mely által megismerhetők és felébreszthetők a csillagtudatosság alapkódjai.

A Plejádok valamennyi csillagának kozmikus sorstörténetével, az Androméda-, a Szíriusz-, és az Orion konstelláció csillagainak történelmével, valamint a Naprendszer eredetének felvázolásával.

Majd pedig feltárul a Földbolygó őstörténetének leggyönyörűbb fejezete, Lemúria világának és mitikus lakóinak lírai elbeszélésével, amely az egyik legmagasabb rezgésű és legtisztább szellemi gyökerünk ezen a bolygón. Külön gyöngyszeme ennek a világnak Aion-Ara-Celest-Thé-Om szigetének titka, melyből talán sokan megértik, hogy miért is születtek éppen erre a magyar földre. Ezt követi Atlantisz születésének és drámai pusztulásának bemutatása.

Végül, e kötet teljesen új és egyedülálló kincse öt olyan Andromédabeli Pegazus-lélek megrázóan megható személyes vallomása, amelyből kiderül, hogyan veszítették el csillagbéli otthonukat egykor, hogyan éltek itt közöttünk a Naprendszerben és a Földön, s ezután hogyan jutottak végül haza Felemelkedett Mesterekként, hogy életeikkel lefektessék a megváltás mintázatát és lehetőségének lábnyomait.

Ezek a kizárólag itt megtalálható nagy erejű történetek nagyon sokat segíthetnek és taníthatnak nekünk az életünk átlényegítésének titkáról, s még azoknak is rendkívül sokat adhatnak, akik már ismerik a korábbi Átlényegülés Kapujában köteteket, sőt a Csillagnemzetségek – Lélekcsaládok című könyvünk tanításait is.

Egy igazán szép, időtlen könyv született csodálatos illusztrációkkal, amelyben eddigi utunk talán leggyönyörűbb szellemi gyöngyszemei szerepelnek, melyek valóban nélkülözhetetlen alapját képezik a csillagtudatosság megélésének és fontosak a Csillagnemzetségek 7. dimenziós tanításainak megértéséhez is.

Legyen ez egy varázslatos szellemi utazás a csillag-városok élő birodalmai között, miközben ki-ki ráébredhet saját küldetéskódjaira és sorsa ősi mozgatóira.

Szívből ajánljuk ezt a könyvet minden olyan kereső léleknek és fényküldöttnek, aki úgy érzi, hogy útja a csillagokból indult, és már régóta keresi sóvárgó honvággyal a hazatérés lehetőségeit!”

A csillagtudatosság tágulhat a világban!

Szeretettel

Dr. Czeizel Beatrix és Greskó Anikó

 

Magyar kötet borítóképe: Philip Straub

Angol kötet borítóképe: Szabados Emese

 

A Csillag-Sorsok könyv ára március 17-20. között 8200 Ft helyett 7000 Ft-ért lesz Megrendelhető a +36/209828321-es számon vagy a rendeles@csillagnemzetsegek.hu címen.

(Szeretnénk jelezni, hogy amennyiben azt tapasztalod, hogy ez a szám ki van kapcsolva, az csak annyit jelent, hogy a feladásokat és a kapcsolattartást végző Hirt Katinak, éppen kezelése van gyógyító munkájából kifolyólag, de utána mindenkit vissza szokott hívni.)

A megrendelés módjáról már egy külön menüpontban is olvashattok a honlapunkon:

https://csillagnemzetsegek.hu/megrendeles-modja/

error: Content is protected !!