Szeretnénk emlékeztetni benneteket a „Kiszabadulás a stressz-mátrixból, avagy út a belső béke és egységélmény felé” című meditációs CD-nkre, amely reményeink szerint nagyon sok embernek jelent mindennapi segítséget a folytonosan jelen lévő stresszek kezelésében és kivezetésében!

Amikor tavaly június elején kiadtuk a nagy sikerű „Idegrendszeri gyógyítás a meditáció és a mentális programozás erejével” című CD-énket, amellyel a mai korunkban sajnos túlságosan is gyakori idegrendszeri problémák, súlyos neurológiai betegségek enyhítésében, lelki és fizikai rehabilitációjában szerettünk volna segíteni, sokatok felől érkezett egyértelmű igény egy olyan meditációs eszközre is, amely nem a definitív agyi betegségek, hanem a stresszterhelések miatt kialakult idegrendszeri kimerültség, szorongásos neurózisok, pánik betegségek, depresszív állapotok kezelésében jelenthet nagy segítséget. Íme elkészült tehát ez a valóban csodálatos belső utazás is, amely egy gyönyörű, pihentető és feltöltő ősi Lemúriai rítust és misztériumot tár fel, amelyre minden embernek szüksége lenne ma! Kiválóan alkalmas arra, hogy mondjuk ezzel a meditációval aludjunk el minden nap, amely után feltöltődve, kipihenten, a félelmek és szorongások hálójából kiszakadva, egy csodálatos teremtő álom után ébredhessünk bele a következő napba. Nem igényel különösebb előképzettségek, meditációs rutint, csak egy kis nyitottságot és vágyat arra, hogy megtaláljuk a lelki békénket, és visszakaphassuk az erőnket a napi feladatok elvégzéséhez.

A CD részletesebb bemutatását megtalálhatjátok itt és a honlapunkon:

„Egy olyan korban és világban élünk, ahol szinte felfoghatatlan mennyiségű, és egészen különböző rezgésminőségű impulzusok hálójában igyekszünk helyt állni, és megfelelni a külső és belső elvárásoknak. Idegrendszerünket, testünket, finomenergetikai rendszerünket naponta akár több millió inger éri, amit igyekszünk feldolgozni és megválaszolni. Ugyanakkor a nyugati civilizációk idősodrásában élő ember szervezete ezt az információ-cunamit óriási stressz terhelésként éli meg, ami miközben igyekszünk reagálni az impulzusokra és megoldani a feladatainkat, szinte kiszakít a saját életünkből, és különösen elválaszt a lelkünkbe rajzolt Isteni Sorsunk belső hangjának vezetésétől, s ez gyakran egy szüntelen belső szorongásként jelez felénk. Tudjuk jól, hogy sajnos mindez a nagyon is tudatosan körénk szerkesztett kollektív tudatmanipuláció része, és nem véletlenül vagyunk felfűzve az okostelefonok, tabletek, számítógépek és TV képernyők bűvöletének vagy kényszerének mátrixára, és sajnos egész generációk nőnek már fel így.

Ugyanakkor ezeknek a mesterséges erőtereknek számtalan negatív élettani és destruktív neurofiziológiás hatása van. Szünet nélküli koncentrálásra késztetnek, teljességgel elfelejtünk relaxálni, a monitorok sugárzása lecsökkenti a Melatonin termelést a tobozmirigyben, így nem tudunk aludni, az érzékszerveink súlyosan leterhelődnek, idegrendszerünk kimerül, izmaink megfeszülnek. Majd megjelenik a krónikus fáradtság szindróma a mellékvesék kimerülése nyomán, illetve ezekből nő ki a pánikbetegség és a különböző szorongásos neurózisok.

Szerettünk volna ezért egy olyan meditációs eszközt készíteni, ami újra megtanít relaxálni és igazán pihenni. Kivezeti az elbírhatatlan mennyiségű impulzus hatásait a testünkből és az idegrendszerünkből, szinte kisimogatja az idegszálainkat, kireptet az idő szorításából és a megfelelés kényszerek hálójából. A meditáció során kivezetjük a szorongások és aggodalmak töltéseit, hogy újra a jelenben tudjunk lenni, és képesnek érezzük magunkat arra, hogy helyt tudjunk állni napi szinten. Egy olyan belső utazást szerettünk volna készíteni, amivel akár minden napot zárhatunk, ami segít az elalvásban, esetleg az ébredésben, és abban, hogy közben szinte lekapcsolódjon rólunk minden olyan stressz, érzelmi és mentális teher, ami felhalmozódott bennünk. Közben pedig egy olyan pozitív programozás is történik, ami belső erővé változtatja a gyengeségeinket, hogy a szorongások és aggodalmak helyét átvegye a határtalan belső béke, és a hit önmagunkban és az életben.”

Végezetül egy kis „használati utasítás” ehhez a CD-hez. Egy igen hosszú közel egy órás meditációról van szó, aminek minden egyes lépése nagyon tudatosan lett megalkotva, követve az Égiek pontos útmutatásait, hogy kinyithassuk azt a titkot, ami által valóban lekapcsolhatóvá válik a körénk szövődött stressz-matrix.

Amikor ezt a belső utazást legelőször vezettük végig és adtuk át a csoportunknak, hihetetlenül érdekes volt látni, hogy szinte a legtöbb ember úgy érzi, hogy az ellazulásra és erre a folyamatra legfeljebb csak éjjel lenne ideje, mert már az a tény is, hogy el kellene lazulnia, meg kellene pihennie, óriási belső feszültséget tud kelteni, ami már önmagában is a mai világunk általános kórképe. Tisztán láttuk, hogy csak úgy pufogott ki a feszültség a szolár csakrákból, a belső türelmetlenséggel és sürgetéssel együtt, mintha szüntelenül azt érezné mindenki, hogy készenlétben kellene lennünk, nem tudunk erre a mély folyamatra figyelni, kikapcsolni, mert szinte folytonos koncentrálásban vagyunk, amiből nem is merünk kimozdulni. Épp ezért van szükség arra, hogy addig mélyítsük és kódoljuk újra a különböző töltések elengedését és tanítsuk meg a testünket és az idegrendszerünket a relaxálásra, amíg hirtelen átfordul minden, és ténylegesen megérkezünk az Életünkbe, ami valójában csak párhuzamosan futott mellettünk eddig, miközben mi teljesen szétszóródtunk a teljesen idegen és lényegtelen impulzusáradatban.

Ugyanakkor van egy csodálatos titok, ami csak és kizárólag az így elért létállapotban kel életre, és ha ezt sikerül elérned e meditáció vezetését követve, akkor valódi Csodák nyílhatnak ki, és egy olyan gyönyörű teremtő áramlásba kerülsz, ami teljességgel áthangolhatja a mindennapjaidat, és megérezheted, hogy mindenre képes vagy, ha meg tudod engedni, hogy a lelked és a valódi sorsod átvegye az irányítást.

Ezért tehát, tartsatok ki, a felébredő feszültséget, sürgetést lélegezzétek ki, mert ha akár egyszer is sikerül teljes mélységében átélni ezt a meditációt, megértitek, hogy miről is szól ez a titok és csodálatos szellemi tanítás!

Csodálatos gyógyító átéléseket kívánunk mindannyiótoknak!

B&A

Megrendelhető a +36/20 9828321-es számon, vagy a rendeles@csillagnemzetsegek.hu címen

Ára: 3000 Ft, amely a mai napon érvényes akciónk keretében, csupán 2500 Ft lesz.

Borítókép: Szabados Emese

(Szeretnénk jelezni, hogy amennyiben azt tapasztalod, hogy ez a szám ki van kapcsolva, az csak annyit jelent, hogy a feladásokat és a kapcsolattartást végző Hirt Katinak, éppen kezelése van gyógyító munkájából kifolyólag, de utána mindenkit vissza szokott hívni.)

A megrendelés módjáról már egy külön menüpontban is olvashattok a honlapunkon:

https://csillagnemzetsegek.hu/megrendeles-modja/

error: Content is protected !!