Eljött egy újabb szombat és ezzel egy újabb csodálatos lehetőség a Fényküldöttek kapcsolódására és közös munkájára a Földbolygó sorsáért és a Felemelkedés álmának megvalósulásáért a „Mer-Akai védelmi pajzs és az Új Felemelkedés Híd kiépítése” címmel kiadott meditációnk átélésével akár egyedül, akár kisebb-nagyobb csoportokban szerte az országban és már a világon is.

Legyen a mottója ennek a mai napnak az alábbi vers:

 

A Kapuban…

 

Egy emberarcú óriás lépteivel mérve

ezredévek emlékein átívelve,

mintha lelkünk új létkörének kapujába érnénk,

hogy megpihenve a múlt s a jövő találkozásában

vissza és előre tekintve számba vegyük a kincseinket.

Mögöttünk temérdek megharcolt csata

tanúsága hagyott fényjelet, melyet az öröklét titkáért,

a szívünk igazságáért, s a sorsunkban

munkáló fényért vívtunk.

S mindez az erőnkké változott,

egy belső ragyogássá, melyből

csak egyetlen egy világít a teremtett

égbolt sötétkék bársonyán.

Mert így született meg általunk

a Teremtő Isten és Istennő ezerszín tapasztalása,

s így gyülekeztek örömarcú díszeink

a mennyei oltár talapzatán.

 

S ahogy tekintetünket a jövőnkre vetítjük,

előttünk a végtelen pihen megannyi lehetőségével,

hogy teremtő vágyaink magjait elvetve

belőlük rajzoljunk új álmokat,

bennük izzítsunk új sorsszikrákat,

hogy végül majd azokká lehessünk.

S amikor csillaglelkedet az Élet fényóceánjában megfürdeted,

és létezésed megérlelt álommagvait elhinted,

ez a ragyogás, ez az erő,

ez a szívbéli bölcsesség s nemes hit,

ami csak a tiéd olyan fényvilágot hint

a Teremtés játékának kontúrjai közé,

mely által lelkednek Isteni nagysága,

s Istennői szépsége még teljesebbé lehet.

 

Indulj hát el azon az Úton,

amit a teremtő teljességből vétetett lelked ma eléd rajzol!

  

Czeizel Beatrix

 

Találkozzunk tehát lélekben ma is 17-22 között bármikor, amikor neked megfelel!

Csodálatos, áldott élményeket és igazi mély lelki elragadtatást kívánunk mindenkinek!

Szeretettel

Dr. Czeizel Beatrix és Greskó Anikó

 

(A CD megrendelhető a +36/ 20 9828321-es számon, vagy a rendeles@csillagnemzetsegek.hu címen

Ára: 3900 Ft helyett csak 3000 Ft-ért!)