A következő napokban a Nap Kapuján keresztül égi kapcsolatba lép a mi földi világunkkal az Istennő birodalmának egyik fontos őrzője, mégpedig a csillagok között kirajzolódó hatalmas feketepárduc alakja a Nagymacskák Nemzetségének képviseletében. A déli éggömb boltozatán figyelő Panthera Pardus Phá csillagkép alakzatában a párduc kezében ragyogó lángot megjelenítő 8. dimenziós csillagtér – alfa Pavonis, amelyet Peacock Star-nak is nevezünk – január 12. és 16. között együtt halad a Napunkkal.

Ez a csillagvilág azt a minőséget őrzi és közvetíti a galaxis egésze felé, amelyet úgy fejezhetnénk ki, hogy az Isteni/Istennői Igazság lángja, a Szabadság lángja és a Szabad Akarat tüze.

Így e csillagon keresztül valósul meg e nemzetség egyik legtisztább képviselete, ezért úgy tekinthetjük, hogy ez a Macskafélék Nemzetségének szellemi bölcsője.

A szabad akarat védelmét jelentő láng ez, és azt az emlékezetet tartja fenn, hogy minden létező élhet a szabadság jogával, a szabad akarat eszközével, és joga van megvalósítani és megtapasztalni önmagát egy tökéletes egyenrangúságban minden más létezővel.

Ha valakinek bevetül a képletébe ez a csillagsugár, azt jelenti, hogy az illető szívét, lelkét, tudatosságát nagyon mélyen áthatja a szabadság szeretete, a függetlenségben rejlő önmegvalósító erő vágya, és mélyen hisz a szabadságban, mint szakrális sorsbeteljesítő eszközben.

Most, mintha az Ég Királynője elküldené e méltóságteljes, kecses léptű totemállatát, hogy általa egy fontos jelet küldjön felénk. Ez a csillagsugár egy olyan üzenetet és felhívást közvetít, hogy vizsgáljuk meg először is a saját életünket, hogy abban mennyire vagyunk szabadok, illetve mi jelenti a legnagyobb korlátozó erőt. Mi mennyire adunk szabadságot magunknak, merünk-e élni a szabad akarat jogával, vagy inkább észrevétlenül megengedtük, hogy az elvárások, követelmények, társadalmi keretek és struktúrák rabságába kerüljünk? Vizsgáljuk meg, hogy lobog-e még bennünk ez a szabaddá tévő és a teremtő szabadságunkra emlékeztető láng, vagy csupán pislákol és fokozatosan elveszítette erejét. S azt is érezzük át, hogy hogyan ébreszthetnénk fel újra, hogyan szabadíthatnánk ki azokat az álmainkat az elvárások fogságából, amelyeket feltétlenül életté kellene tennünk ahhoz, hogy valóban az Isteni Sorunkat éljük.

Az Égi párduc lángja világítsa be ezeket a napokat a szabadság öröktüzének ragyogásával!

Namasté

Dr. Czeizel Beatrix és Greskó Anikó

 

Freedom – Valdi Sabev

 

error: Content is protected !!