Kedves Testvérek!

Eljött az idei év utolsó szombatja és ez azt jelenti, hogy már több, mint három éve kapcsolódunk minden egyes szombaton a Fényküldöttek közös munkájában a Földbolygó sorsáért és a Felemelkedés álmának megvalósulásáért a „Mer-Akai védelmi pajzs és az Új Felemelkedés Híd kiépítése” címmel kiadott meditációnk átélésével akár egyedül, akár kisebb-nagyobb csoportokban szerte az országban és már a világon is.

Hassa át a mai „találkozásunkat” a Szentlélek jelenléte a Globális Sorskorrekció 11. évfordulójának erőterében, s legyen így ennek mottója az alábbi vers a „Szólok Hozzád” című könyvünkből:

 

A benned élő Szentlélek emlékei

 

… Amikor a kapuban az Élet nevű utazás küszöbén

Lelked lehunyja fényszemét,

és belső képzetei vásznára az öröklétű

emlékezet álomszemeiből festeni kezd…

hirtelen eljövendő utad életre kel,

hogy sorsod kaleidoszkópjának tükrében

egy-egy villanás tovaúszó jeleneteiben

megmutassa a reád váró érzések, találkozások

izzását, szeretetfényét, vagy éppen

felvállalt tisztítótüzének tanító rendezését.

 

S miközben emlékezel a jövődre

álmodat az életről olyanná formálod,

hogy abban benne legyen a legtöbb,

 a legmagasztosabb és legnemesebb lehetőség,

melyben emberléted olykor szűkös keretei között

áttűnhet mégis létezésed időtlen nagysága,

öröktől fogva ragyogó Isteni-Istennői mivolta.

 

S amikor megteszed azt a bizonyos visszavonhatatlan lépést

és lelked fénykönnyűségű testét kicsiny

embertested első lélegzetéhez fűzöd,

még tudod, hogy életedet úgy kell majd  élned,

hogy minden érzésed, minden tetted, minden érintésed

és szavad e legmagasabb rendű és leggyönyörűbb

Égi álom méltó beteljesítése legyen!

 

Ma emberszíved újra emlékezzen erre

a nagy álomra!

S úgy lélegezz, úgy szólj, úgy érints és úgy ölelj,

hogy ez az Álom végül Te lehess!…

 

Czeizel Beatrix

 

Találkozzunk tehát lélekben ma is 17-22 között bármikor, amikor neked megfelel!

Csodálatos, áldott élményeket és igazi mély lelki elragadtatást kívánunk mindenkinek!

Dr. Czeizel Beatrix és Greskó Anikó

 

(A CD megrendelhető a +36/ 20 9828321-es számon, vagy a rendeles@csillagnemzetsegek.hu címen

Ára: december 31-ig a Karácsonyi akcióink keretében 3900 Ft helyett csak 2500 Ft-ért!)

u.i. A kép ismeretlen szerző képe, köszönet a művésznek!

error: Content is protected !!