A következő napokban, december 7. és 11. között a Napunk ismét a Sárkányok csillagnemzetségének egy újabb csillagával kerül együttrezgésbe, amely megmozgathat bizonyos belső tartalmakat és emlékeket azokban, akik számára ismerős ez a minőség:

„A Herkules/Hercules csillagkép Alfa csillaga, Rasalgethi. A görög mitológia szerint Herkules/Héraklész az a hős, és nagy harcos, akinek Mükéné királya, Euriszteusz tizenkét feladatot adott. Ezek egyike a mellette lévő sárkány legyőzése volt, ezért az égi ábrázolásban Herkules a jobb térdére támaszkodik, míg bal lábát a sárkány fején tartja. E tizenkét tett végrehajtása során szinte folyamatos megmérettetések és próbatételek várják a harcost, amelyből nagyon pontosan megérthető e csillagsugár jelentése is. Ugyanis Rasalgethi a próbatételek helyszíne a sárkányharcosok útján.

Ez azt jelenti, hogy amikor a harcosok ösvényét járó tanítvány átélte a maga beavatását a korábban részletezett harci erények csillagvilágaiban, akkor minden egyes állomás után kapcsolatba lép vele Rasalgethi csillagsugara, hogy próbára tegye az általa kimunkált képességet.

Akinek bevetül a képletében Rasalgheti sugara, egy olyan alapérzéssel küzd magában, hogy neki szinte sosem sikerül semmit könnyen megkapnia. Amikor elér valamit akár világi, akár szellemi szinten, és éppen csak beleengedi magát a siker örömébe, máris megjelenik egy próbatétel szigorú, ellentmondást nem tűrő élethelyzete. S ezáltal mintha rá lenne kényszerítve arra, hogy mindent nagyon valódi és stabil belső értékké tegyen magában.

Szinte irigykedve figyelheti a környezetében élőket, akik látszólag sokkal könnyebben kapnak meg mindent az életben, neki azonban már szinte a siker kapujában át kell égnie egy-egy próbatétel megmérettetésén, hogy a győzelem és az ezzel járó öröm, dicsőség, vagy belső erő ténylegesen az övé lehessen.

Az ilyen ember – ha képes megbékélni a sorsával – egy idő után hozzászokik ezekhez a próbákhoz és szinte felkészül arra, hogy minden eredménye mögött óriási munka van, amely azonban hihetetlenül erős és valódi belső tartást, biztonságot és eligazodási készséget ad számára.” (Csillagnemzetségek – Lélekcsaládok, 203. oldal/az új kiadásban 234. oldal)

Itt megint ki kell emelnünk ugyanakkor, hogy a harcos kódokat hordozó, és kevésbé fejlett és kimunkált tudatossággal rendelkező lelkekben megnőhet a frusztráció, az elégedetlenség, az irigység, a hiányai miatt érzett harag és agresszió ezekben a napokban, ami miatt még éberebben kell figyelni a környezetünkben kibontakozó személyes és globális konfliktusok irányára és kimenetelére. …

Érdekes módon ez az energia hatja át többek között a mai Nyilas Újhold erőterét is, ugyanis ma a 12-es Házban együttálló Napra és Holdra együtt vetül Rasalgathi és Rastaban csillaga. De a szintén Nyilas Ascendens és a 2-es Házban feltűnő egzakt Mars-Neptunusz együttállás nagyon sokat segíthet most valóban elérni a kitűzött célokat, sikerre vinni a régóta görgetett feladatokat, miközben igazi átszellemített akarattal és tetterővel mozgathatjuk be a teremtéseinkkel megidézett folyamatokat.

Namasté

Dr. Czeizel Beatrix és Greskó Anikó

 

Kép: RavenMorgoth – Dragon Soul, köszönet a művésznek!

error: Content is protected !!