Az Angyalok csillagösvénye / Az „Angyal-ember” születése

5 000 Ft

Description

Valószínűleg elsősorban azok éreznek majd belső inspirációt és vágyat e meditációs CD-nk átélésére, akik elolvasva a Csillagnemzetségek – Lélekcsaládok című könyvünket önmagukra ismertek az Angyalok csillagösvényének égi birodalmaiban és az angyali sors küldetéskódjaiban.

E meditációs utazás aktualitását és szükségességét az adta, hogy a 2017-es év elején – amelyről sokszor leírtuk, hogy az Emberi Csillagnemzetség beavató éve lesz – az embertestbe fogadott angyali kódok rezdültek meg elsőként. Sőt nagyon sokunkon végigsöpört egy borzasztóan masszív, látszólag felső légúti betegség, amelyből csak néhány hét alatt sikerült kigyógyulni, és a klasszikus fizikai tüneteken túl, úgy fogalmaztuk meg, hogy mintha egy „érzelmi vírus” égett volna át rajtunk, amely egy nagyon érdekes és nehéz tükröt mutatott. Mintha első körben „az embertestbe költözött angyalok” betegsége lett volna, akik mélységesen belefáradtak a földi élet árnyékainak elhordozásába, a fizikai lét súlyába, a gyakran reménytelen küzdelmekbe, az oly sokszor ismételt emberi játszmák jól ismert koreográfiájába, és amúgy általánosságban is megjelent egy reménytelenség érzés, és egy belefáradás energia. Sajnos nagyon sokan is léptek ki ebben az időszakban, adták fel a különböző betegségeikkel való harcot, vagy vonódtak ki akár csoportosan is, ami persze még nehezebbé és szomorúbbá tette ezt az időszakot. …

Sokszor elmondtuk már a korábbi évtizedekben, hogy az év első hónapjai, a tavaszi napéjegyenlőség ünnepéig, rendszerint az adott év szellemi kódjait jelentő minőségben elsősorban az árnyékokat hozzák a felszínre, amelyek megváltásán majd egész évben dolgoznunk kell kollektíven. Tehát ezt az elfáradást és reményvesztettséget is mindenképpen le kell győznünk együtt, és újra talpra kell állnunk, hogy követni tudjuk a sorsunk kódjait.

Ebben segítenek ezek a meditációk is, emlékeztetve a legmagasabb rezgésű angyali sorskódokra, miközben megtanítanak ezen a Földön élni emberként.

I CD – Az Angyalok csillagösvénye

Ez a varázslatos szépségű csillagutazás egy valódi lelki elragadtatás felé emelhet, amely olyan csodálatos világokat nyit meg az utazó előtt, mint Spica csillagának 8. dimenziós élettere, amely az Angyalok csillagnemzetségének Égi bölcsője. Azután Antares 7. dimenziós birodalma fogad magába, amely a Galaktikus Akasha Krónikák otthona. Majd újabb és újabb kapuk nyílnak meg, hogy feltárjanak egy-egy titkot az angyalok beavató ösvényéről, s közben nagyon fontos, aktuális üzeneteket közvetítsenek számodra az életed jelen kérdéseiben, a lehető legmagasabb Égi perspektívából.

E kozmikus utazás második részében pedig visszaidézheted azt a pillanatot is, amikor lelked angyala végül alászállt és elvállalta a megtestesülést egy emberi test és élet rejtekén, hogy kifejezhesse a Teremtő által rá bízott sorskódokat. Rendszerint az angyali lélek inkarnációs folyamata sajnos több ponton sérül, és nem mindig válik teljessé, ezért egy csodálatos gyógyító folyamat veszi kezdetét, hogy a testet öltés valóban megtörténhessen, s egy katartikus újjászületésbe vezessen.

II CD – Az „Angyal-ember” születése

Ez a varázslatos szépségű csillagutazás egy valódi lelki elragadtatás felé emelhet, amely átíveli az Angyalok csillagnemzetségének kezdő és végpontját. Valójában az „Angyalok Csillagösvénye”című meditációnk rövidebb, ezért könnyebben követhető és gyakori használatra szánt változata. Amelyben ismét Spica csillagának magasztos 8. dimenziós életteréből indulunk, amely az Angyalok csillagnemzetségének Égi bölcsője, hogy felnyissuk angyali lélekrészünk legősibb és legszebb emlékeit, és befogadjuk Spica aktuális üzeneteit. Majd ebben a meditációban nagyobb hangsúlyt kap az az óriási erejű gyógyító mozzanat, amikor is visszaidézheted azt a pillanatot is, amikor lelked angyala végül alászállt és elvállalta a megtestesülést egy emberi test és élet rejtekén, hogy kifejezhesse a Teremtő által rá bízott sorskódokat. Rendszerint az angyali lélek inkarnációs folyamata több ponton sérül, és nem mindig válik teljessé, ezért egy csodálatos gyógyító folyamat veszi kezdetét, hogy a testet öltés valóban megtörténhessen, s egy katartikus újjászületésbe vezessen. Mindezek nyomán még egy „Földre szállt Angyal is” megtanulhat boldog lenni az egykor elvállalt emberi élete kelyhében, kifejezve léte szellemi esszenciáját.

Dr. Czeizel Beatrix&Greskó Anikó

A dupla CD ára: 5000 Ft

Megrendelhető: a rendeles@csillagnemzetsegek.hu címen vagy a +36/20 9828321-es számon.

(Szeretnénk jelezni, hogy amennyiben azt tapasztalod, hogy ez a szám ki van kapcsolva, az csak annyit jelent, hogy a feladásokat és a kapcsolattartást végző Hirt Katinak, éppen kezelése van gyógyító munkájából kifolyólag, de utána mindenkit vissza szokott hívni.)

Borítókép: Szabados Emese – Találkozás a Lelkünk Angyalával

Zene: Christopher Lloyd Clarke, RoyaltyFreeMeditationMusic.com és a Pond5.com által értékesített zenei elemek és effektek

Additional information

Language

Reviews

There are no reviews yet.

Be the first to review “Az Angyalok csillagösvénye / Az „Angyal-ember” születése”

Your email address will not be published. Required fields are marked *